A távmunka nem csökkenti produktivitást

A csapatmunkát vizsgáló friss tanulmányok szerint az emberek nem válnak kevésbé produktívvá az otthoni munkavégzés során, feltéve, hogy észszerűen dolgoznak és rendelkeznek azokkal az eszközökkel, melyek szükségesek a kollégákkal való együttdolgozáshoz – írja a PhysOrg.com tudományos-ismeretterjesztő hírportál.
Moe szerint nagyon is meg lehet őrizni a hatékonyságot akkor is, ha otthonról, úgynevezett virtuális csapatokban kell dolgozni.
„A virtuális csapat nem csökkenti magától értetődően a produktivitást, bár egy kicsit nagyobb kihívást jelenthet a hatékonyság fenntartása. Kutatásunk során arra jutottunk, hogy egyes virtuális csapatok jóval hatékonyabbak is, mint az egy helyen tartózkodó munkacsoportok” – fejtette ki.
Sokan úgy tapasztalják, sokkal több feladatot végeznek el otthon, ahol kevesebbszer szakítják meg őket a munkában. Egy fejlesztőnek például átlagosan 20 percre van szüksége ahhoz, hogy egy ilyen megszakítás után folytassa a feladatát – mondta Moe.
A kutatók szerint fontos, hogy az együtt dolgozók jelentkezzenek be kollégáiknál, amikor felveszik, és amikor leteszik a munkát.
„Ha egy munkacsoport nem tud egy helyről dolgozni, fennáll annak veszélye, hogy ez aláássa a kölcsönös bizalmat. Ez az információcsere és a visszajelzések számának csökkenéséhez, kiegyenlítetlen munkaterheléshez, megnövekedett ellenőrzésekhez vezethet, és a bizalmatlanság negatív spirálját indíthatja el” – véli Nils Brede Moe.
„Ha ott ülsz és arra vársz, hogy válaszoljon valaki, akiről nem tudod, be van-e épp a gép előtt ül-e vagy sem, könnyen felvetődhet benned a kérdés, vajon mégis mit csinál a másik. Viszont ha az ember mindenkivel közli, hogy nagyjából hogyan képzeli a napot, például hogy a nap közepén kiugrik bevásárolni a szüleinek, akkor ez megelőzheti az ilyen bizalmatlanságot”- fejtette ki.
Moe szerint a társas kapcsolatok is kihívást jelenthetnek az otthoni munkavégzésben. Miközben valaki magányosnak érzi magát, és nagyon várja a kora reggeli bejelentkezést, mások számára ez stresszel járhat, főként azoknak, akik otthonról dolgozva megosztják a munkaterületet egy másik felnőttel vagy a gyerekekkel is.

…read more

Source:: National Geographic

      

(Visited 1 times, 1 visits today)
Advertisements
Sugárvédelmi szolgáltatások