Állandóan aggódsz és mindent kontrollálnál? 3 pszichológiai trükk a könnyebb elengedéshez

Az aggodalmak legtöbbször az irányítás vágyából fakadnak. Minél inkább irányítani akarsz valami, annál inkább frusztráltabb leszel. Itt az ideje annak, hogy ne kattogj állandóan, vannak dolgok, amiket egyszerűen képtelenség irányítani. Ezt azonban nem árt tisztázni magunkban, meg is mutatjuk, hogyan.

Sokszor szeretnénk saját környezetünket kontroll alatt tartani, ahogy befolyásolni egy-egy adott szituációt is. Ez egy ördögi kör: az aggódást a kétségbeesett kontrollszerzés kényszere váltja fel, ami további aggodalomhoz vezet.

El kell fogadnunk, hogy vannak, amire nem lehetünk hatással.

Hiába akarjuk megváltoztatni az időjárást, a gazdasági helyzetet, vagy az emberek viselkedést, ezek nem fognak menni.

A kétségbeesett próbálkozás olyan dolgok kárára csökkenti a mentális erődet, amikbe igazán bele kéne fektetned azt. A kontrollmánia ráadásul további rossz szokásokat okozhat: rendszeressé válik az önhibáztatás és a többi ember fölötti hatalmaskodás.

Az amerikai Forbes vendégszerzője olyan módszereket ajánl, amik gyakorlásával átvehetjük az irányítást az elménk felett és megtanulhatunk máshogy hozzáállni a problémásabb helyzetekhez. A pszichológiai trükköket arra az esetre javasolja, ha olyan dolgok miatt aggódnánk, amiken egyébként sem tudnánk változtatni.

1. Legyen meg az egészséges realitásérzeted

Tisztázd magadban, hogy mi az, amit tudsz irányítani és mi az, amit nem. Azt például befolyásolhatod, hogy a reklámjaid mennyire legyenek feltűnőek, de azt nem tudod irányítani, hogy az emberek meg is vegyék a terméket.

Mikor az ellenőrzés és aggódás egészséges fenntartására figyelsz, még jobban látni fogod, hogy a saját hozzáállásodra és viselkedésre ugyan hatással lehetsz, de a külső tényezőkre nem.

Mikor szembesülsz egy problémával és diszkonfortosan érzed magad, tedd fel a kérdést: ez egy olyan probléma, amit meg tudok oldani?

Vagy inkább azon kell változtatnom, ahogy a probléma iránt érzek?

Ha képes vagy kontrollálni a helyzeted, tedd azt és oldd meg. Ha azonban ez egy olyan dolog, amin te nem tudsz változtatni, inkább az érzelmi állapodot megváltoztatására koncentrált. Vond el a figyelmed olyan dolgokkal, amik által képes vagy lelazulni és elengedni a problémát. Válassz egy hobbit vagy meditálj.

  “Szívmelengető volt megtapasztalni az önzetlen segítő szándékot”

2. Jelölj ki időt az aggódásra

A legtöbb ember, aki az amerikai Forbes vendégszerzőjének terápiájára megy, gyorsan és könnyedén meg akar szabadulni az aggodalmaitól. De nincs varázstrükk vagy spéci gyógyszer arra, hogy ezek a problémák azonnal elszálljanak. Azonban van egy pszichológiai módszer, ami segít: találj időt arra, amikor jól kiaggódhatod magadat. Ez elsőre ugyan nevetségesen hangzik, azonban valóban működik.

Minden nap jelölj ki egy negyed órát arra, hogy ezeken a dolgokon rágódj.

Írd be a naptárodba, vagy írd fel a teendőid közé, a lényeg, hogy tedd rutinszerűvé. Fontos, hogy ezt az időszakot ne az alvás előtt jelöld ki, különben nem fogsz tudni aludni.

Amikor azon kapnád magad, hogy megint emészted magad, emlékezz: nem most van az ideje ennek, majd a tervezett időben megteszed. Ha eljön a kijelölt idő, aggódj csak, amennyit akarsz. Ücsörögj és gondolj azokra a dolgokra, amik aggasztanak, de mégsem tudsz ellenük tenni. Ha könnyebb, le is írhatod őket.

Ha letelt a 15 perc, mondd ki hangosan, hogy itt az ideje visszatérni a mindennapokba. Rendszeres gyakorlással a rossz időszakokat lecsökkentheted napi 15 percre, ami sokkal jobb, mintha egész nap kattognál.

3. Erősítsd a mentális ellenállóképességed

Ha mentálisan erősebbé válsz, jó eséllyel jobban …read more

Source:: Forbes.hu

      

(Visited 1 times, 1 visits today)
Advertisements
Sugárvédelmi szolgáltatások