Nagyszabású rajtaütés során újfajta pszichoaktív szerekkel, „kristállyal”, „krétával” és „hópihével” kereskedő férfiakat tartóztatott le szerda hajnalban a Terrorelhárítási Központ (TEK).
Az akció több helyszínen: Szolnokon, Zagyvarékason, és Jászapátiban zajlott egyszerre. Az öt előállított ember közül két gyanúsított előzetes letartóztatását kezdeményezik.
A 39 éves szolnoki R. Róbert János egy korábban elfogott kereskedőtől vette át az illegális üzletet, a gyanú szerint két hónap alatt hat kilogramm „kréta”, „kristály” és „hópihe” fantázianevű új pszichoaktív anyagot adott-vett, amelyen több mint 1,5 millió forintot keresett.
Társa, a 40 éves zagyvarékasi Zs. Ernő szintén egy korábban lekapcsolt üzletkötő helyét töltötte be egy ideje, két hónap alatt több mint 15 kilogramm új pszichoaktív anyag („kréta”, „kristály”, „hópihe”) beszerzése és értékesítése köthető személyéhez, amiből több, mint tízmillió forint haszna származott. Az új pszichoaktív szerek grammját 800-1800 forintért vette, majd jelentős haszonkulccsal, legalább 5000 forint/adag áron terítette ügyfélkörének – írja a police.hu.
A helyszíneken a rendőrök több mint 2 millió forintot, egy személygépkocsit, egy kistehergépkocsit, 2 mobiltelefont, 107 darab – közel 1 kilogramm – ékszert, mérleget, elektromos sokkolót, boxert, gázriasztó fegyvert foglaltak le. A gyanúsítottakkal szemben az eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság folytatja le.
…read more
Source:: 444.hu – Aktuális