A péntek esti Magyar Közlönyben jelent meg az a kormányhatározat, amivel a kormány „rögzíti, hogy mindenki számára, aki ezt igényli,
a közfoglalkoztatás keretében munkalehetőséget biztosít”. A jogszabály szövege szerint a kormány ezzel igyekszik megerősíteni a szándékát, miszerint a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében annyi munkahelyet hoz létre, amennyi a koronavírus világjárvány következtében megszűnik.
Erre a célre most engedélyezi, hogy 5 milliárd forinttal túllépjék a Start-munkaprogram kiadási előirányzatát.
Pedig a 2020-as költségvetés tervezésekor a kormány még a közmunkaprogram visszanyesésével számolt, és 2019-es 180 milliárdról idénre 140 milliárdra csökkentette a Start-munkaprogramra szánt pénzt. Így at most megengedett 5 milliárdos túllépés arányaiban nem jelent hatalmas változást.
A zsugorodás már évek óta tart, a közmunkára szánt keret 2016-ban még 340 milliárd forint volt. Ezzel párhuzamosan a közfoglalkoztatásban résztvevők száma is csökkent: tavaly tavasszal már csak 125 ezren vettek részt a programban.
…read more
Source:: 444.hu – Aktuális