Máris meglátszik, hogy Habony embere vette át a közmédia honlapját

Július 13-án derült ki, hogy új főszerkesztő vette át a közmédia honlapjának az irányítását. Nem bízták a véletlenre, az a Leitner Attila lett a hirado.hu vezetője, akinek pályafutása már jó pár éve Habony Árpádhoz kötődik.

2015-ben Leitner lett a Habony által kiadott, ingyenes terjesztésű Lokál főszerkesztője, innen váltott a szintén Habonyhoz köthető „nemzetközi hírügynökség”, a V4 Agencyre 2019-ben.

Ilyen karrier után szinte érthetetlen, hogy miért nem örökös, hanem egyelőre csak megbízott főszerkesztője lett Leitner a hirado.hu-nak, de legalább így nem kényelmesedik el, hanem ég a bizonyítási vágytól.

A közmédia honlapja kedden

Az új vezetésű közhonlap bátran szakít azzal a begyepesedett gondolattal, hogy azért, mert az adófizetők pénzéből működik a portál, legyen unalmas, sótlan, távolságtartó, aminek nincs véleménye.

Márpedig van, ha például a DK-s szavazókról van szó:

A cikk címét ugyan utólag átírták, de az url még a régi maradt.

Vagy az MSZP kezdeményezéséről, hogy ne vásárolja fel a NER a komplett Balaton-partot, maradjanak meg szabadstrandok.

Itt azért nemcsak az ütős címműmel és Kádár János fotójával segítik az eligazodásban közszolgálatilag az olvasókat, hanem a cikk leadjével is:

Megkerülhetetlen most az Index-ügy is:

És még Dull Szabolcs bukásának okait is boncolgatják:

<img src="https://4cdn.hu/kraken/image/upload/s–SlCGLqnm–/c_limit,w_1160/7U5XY3mBEWaADy89s.png" srcset="https://4cdn.hu/kraken/image/upload/s–Rv_EU0XS–/w_290/7U5XY3mBEWaADy89s.png 290w, https://4cdn.hu/kraken/image/upload/s–kliLzm_o–/w_330/7U5XY3mBEWaADy89s.png 330w, https://4cdn.hu/kraken/image/upload/s–v3_bPrqT–/w_748/7U5XY3mBEWaADy89s.png 748w, https://4cdn.hu/kraken/image/upload/s–OxTfEhaY–/w_994/7U5XY3mBEWaADy89s.png 994w, https://4cdn.hu/kraken/image/upload/s–ofm96JKm–/w_1160/7U5XY3mBEWaADy89s.png 1160w" sizes="(max-width: 320px) 290px, (max-width: 360px) 330px,
…read more

Source:: 444.hu – Aktuális

      

(Visited 1 times, 1 visits today)
Sugárvédelmi szolgáltatások