A mentálisan erős emberek öt szokása a tudomány szerint

A viselkedéstudomány is segíthet a mentális egészség fejlesztésében: kutatások bizonyítják, hogy egyes szokások betartásával sokat fejlődhetünk lelkileg is.

Brutális állóképességű sportolók, háborús hősök, gazdag milliárdosok – a legtöbbünk fejében ők azok, akik kimagasló mentális erővel bírnak. Pedig a mentális keménység és a lelki béke megtalálása a valóságban bárki számára elérhető és a hétköznapokban is előnnyé kovácsolható: jól jön a gyereknevelésben, a vezetői munkában, vagy a tanításban is.

A viselkedéstudomány régóta foglalkozik a mentális erő és a belső béke tudományos megközelítésével. Az amerikai Forbes öt olyan kutatott szokást gyűjtött össze, amik betartásával mi is sokat tehetünk azért, hogy mentálisan megedződjünk.

1. Küzdj meg a gyengeségeiddel és ne ítélkezz mások felett

A mentálisan erős emberek tisztában vannak azzal, hogy mások kritizálása feleslegesen foglalja le energiánkat, helyette önmagunk fejlesztésére és megerősítésére kellene fókuszálnunk.

Az úgynevezett elfogultsági vakfolt olyan viselkedési torzulás, ami szerint kevésbé tartjuk magunkat elfogultnak másokhoz képest, és több kognitív torzulást veszünk észre másokon, mint magunkon. Elhiteti velünk, hogy mások viselkedését mindig jobban megértjük, mint ők saját maguk.

Ez hamis valóságot képez, könnyen félrevezető.

Ez a viselkedési torzulás általában a magas intelligenciával rendelkező emberekre jellemző. Ők azok, akik úgy érzik, átlátnak mások döntésein. Ez azonban nem minden esetben fordulhat elő. Hiába intelligens valaki, mindig lehetnek olyan külső tényezők, amikkel nem lehetünk tisztában. Éppen ezért mások megítélése helyett koncentráljunk inkább magunkra.

2. Ne csak a saját gondolataidnak higgy

A mások felett való ítélkezés mellőzésének nagy előnye az úgynevezett intellektuális alázatosság. Az ilyen ember tisztában van azzal, hogy tévedhet és elfogadja, hogy véleménye gyakran nem jogos vagy hibás. Tévedéseit hajlandó anélkül elfogadni, hogy érzelmileg szétesne, egy igazi harcos.

  Ezrek tüntetnek Minszkben, a rendőrség nem lép közbe

Az alázat és a mentális ellenállóképesség kombinációja egyenes utat jelent az új ismeretek megszerzéséhez és elfogadásához. Az intellektuálisan alázatos emberek éppen ezért magasabb szintű általános ismeretekkel rendelkeznek.

3. Ne sajnáld magadat

Minden kreált kifogás jó ideig ott kattog majd a fejedben, legyen bármilyen nehézségről is szó. Ha például fáradt vagy, ez lesz az örök mentséged arra, hogy miért nem dolgozol. A mentálisan erős emberek már az elején megszabadulnak a fejükben létező ellenségektől. Az önsajnálat kiradírozásával – legyen szó bármilyen apróságról – fokozatosan megszabadulhatunk egy kellemetlen, céljainkat gátoló „szobatárstól.”

4. Mutass együttérzést mások felé

Míg az önsajnálat gátolja mentális fejlődésünket, addig a másokkal való együttérzés segíthet. A kaliforniai Berkeley Egyetem kutatásai arra jutottak, hogy az empátia és a szimpátia sokkal inkább szükséges az emberi túléléshez, mint az önérdekből és személyes haszonból fakadó viselkedés.

Azt is felfedezték, hogy az együttérzés hajlandósága örökletes, azaz

a mentálisan erős szülőknek nagyobb eséllyel lesznek mentálisan erős gyerekekeik.

A kutatások soránt az is kiderült, hogy azok a szülők, akikre jellemző volt az empátia és az együttérzés képessége, boldogabb és ellenállóbb gyerekeket neveltek fel.

A mentálisan erős szülők ezeket a dolgokat kihagyják a gyereknevelésből

<iframe title="“A mentálisan erős szülők ezeket a dolgokat kihagyják a gyereknevelésből” — Forbes.hu" sandbox="allow-scripts" security="restricted" …read more

Source:: Forbes.hu

      

(Visited 1 times, 1 visits today)
Sugárvédelmi szolgáltatások