Egyre jobban van Navalnij, már az ágyból is képes felkelni

Levették a lélegeztetőgépről, és rövid időre már az ágyból is képes felkelni Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus, írja a BBC. Navalnijt azután szállítottak egy berlini kórházba, hogy augusztus 20-án rosszul lett egy Szibériából Moszkvába tartó repülőgépen, majd szeptember 7-én ébresztették fel a gyógyszerekkel fenntartott mesterséges kómából. 

Alekszej NavalnijFotó: Evgeny Feldman for Alexei Navaln/Anadolu Agency

A tesztek alapján Navalnij a Novicsok nevű idegméregtől lett rosszul, ezt már svéd és francia laborok is igazolták. A politikus stábja Vlagyimir Putyin orosz elnököt sejti a háttérben, és a német kormányszóvivő is arra szólította fel az orosz vezetést, hogy tisztázzák a történteket. A visegrádi országok, köztük Magyarország, nemzetközi vizsgálatot sürgetnek annak feltárására, hogy Oroszország megsértette-e a Vegyifegyver-tilalmi Egyezményt. 

A francia eredmények után Macron elnök telefonon beszélt Putyinnal, és arra kérte, hogy haladéktalanul tisztázzák a gyilkossági kísérlet körülményeit és felelőseit. Korábban az amerikai külügyminiszter azt mondta, valószínűleg magas szintű orosz vezetők irányították Navalnij megmérgezését. 

Az orosz orvosok azt is tagadják, hogy Navalnijt megmérgezték volna.

…read more

Source:: 444.hu – Aktuális

      

(Visited 1 times, 1 visits today)
Sugárvédelmi szolgáltatások