Ismét megválasztották az év fiatal vezetőit

Egy polihisztor kórházi főmérnök, egy innovatív szoftverfejlesztő cég alapítója, egy többszörös díjnyertes csoportvezető és egy multinacionális vállalat osztályvezetője, aki a családi szőlőültetvényből merít inspirációt. Idén is színes háttérrel pályáztak a 40 év alatti jelentkezők az Év Fiatal Vezetője díjra. A Coaching Team pályázatán ezen kívül kategóriagyőzteseket is hirdettek.

A 2019-es év díját Varga Vivien nyerte, aki 10 év alatt, szinte a semmiből építette fel itthon egyedülálló vállalkozását. A Stilianos Babauszoda Franchise ügyvezető igazgatója nemcsak egy, kifejezetten a babák igényeire fejlesztett környezetet épített fel, hanem saját, SHD módszernek nevezett komplex vízi fejlesztést is létrehozott. A módszer segíti a mozgás és a kognitív funkciók helyes fejlődését, biztosítva a gyerekek vízbiztonságát.

2 milliárd forintra pályázhatnak a startupgyárak

Szeptember 18-ig jelentkezhetnek az inkubátorok a Startup Factory felhívásra.

A KKV-kategória 1. helyezettje, Ráth István több évre visszanyúló komoly kutatói háttér után az IncQuery Labs Kft. társalapításával egy szoftverfejlesztő kisvállalkozást hozott létre. Célja, hogy elősegítse az innovatív kutatói ötletek gyors megvalósulását és beépítését a napi gyakorlatba.

Lukács Edit, a Multinacionális cég kategóriát nyerte meg. Az E. ON Hungária Zrt. osztályvezetője munkája során mindig a családi szőlőgazdálkodásban tanultakból, az ún. „gazdaszemléletből” merített. Vezetőként egyesíti a hosszú távú gondolkodást, gondoskodást és bevonást, az embert tartva a vállalat legfőbb értékének.

Polgár Tamás a sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház főmérnök-műszaki osztályvezetője az Állami kategóriában végzett az élen. Munkájában a fenntartható fejlődés elkötelezettje, a magánéletben viszont igazi polihisztor: Kaleidoszkóp-díjas költő, ikonokat fest, sommelier tanfolyamot végzett, emellett gépjárművezető-szakoktató és sportember is.

Hrubi Csilla, a Microsoft Magyarország Sell-With Partner Team Leadje pedig mindössze 33 éves, de vezetői tehetségének köszönhetően több szakmai díjjal is rendelkezik. Ezek sorát bővítette most a Női kategória 1. helyezettjeként.

Koronaválság: újratervezésre kényszerültek a kkv-k

A kisvállalkozások kétharmada, a fogyasztók háromnegyede változtatott szokásain a COVID-19 miatt.

Az elbírálás során idén az is fontos szempont volt, ki hogyan és milyen hatékonyan reagált a COVID-helyzetre.

  A Moody’s javított a magyar adósosztályzaton

…read more

Source:: Hir24 – Gazdaság

      

(Visited 1 times, 1 visits today)
Sugárvédelmi szolgáltatások