Aktivitása új ciklusába lépett a Nap, emiatt a következő években több napfolt és napkitörés várható a kutatók szerint.
A göttingeni Max Planck Naprendszerkutató Intézet (MPS) számításai szerint a Nap 2019 decemberében ért el egy aktivitási minimumot, amely alapján az új, nagyjából 11 éven át tartó ciklus során a legerősebb aktivitású időszak 2024 novembere és 2026 márciusa között várható.
Ami a Nap felszínén történik, az hatással van a Földre is. „Az erőteljes aktivitású szakaszokban a Napból érkező heves részecske- és sugárzáskitörések a Földön is észlelhetők lesznek” – mondta Robert Cameron, az MPS kutatója. Legrosszabb esetben a napviharok miatt technikai rendszerek, például műholdak működésében lépnek fel zavarok, sőt, ezek az űrhajósoknak is gondot okozhatnak.
Az új napciklus a 25. a megbízható megfigyelések kezdete óta. A napaktivitás körülbelül 11 éves periódussal változik, amely éppen fele annak a 22 éves mágneses periodicitásnak, amelynek során a Nap mágneses pólusai felcserélődnek.
Az amerikai űrkutatás hivatal, a NASA és az amerikai nemzeti Óceán- és Légkörkutató Intézet (NOAA) szakértőinek csoportja harminc éve foglalkozik az elkövetkező évek naptevékenységeinek megjövendölésével. Ez nem könnyű, mivel
a Nap viselkedése „a megbízhatóság és a szeszélyesség egyedülálló összjátéka”
– írták a göttingeni szakértők. Cameron, aki maga is a kutatócsoport tagja, elmondta, sikerként könyvelhető el, hogy az évek során egyre pontosabbak a becsléseik. 2019 tavaszán októberre vagy novemberre jósolták az aktivitási minimum elérését. (MTI)
…read more
Source:: 444.hu – Aktuális