Hét év letöltendőt kért az ügyészség Kovács Bélára kémkedés miatt

Hét év körüli letöltendő fegyházbüntetést kért kémkedés és más bűncselekmények miatt Kovács Béla volt jobbikos politikusra az ügyészség – hangzott el a vádbeszédben a Budapest Környéki Törvényszéken szerdán. 

  • Kovács Béla 2010 májusában lett a Jobbik európai parlamenti képviselője. 
  • Az Alkotmányvédelmi Hivatal 2014 áprilisában tett feljelentést, majd a legfőbb ügyész indítványára 2015 októberében az EP felfüggesztette Kovács Béla mentelmi jogát. 
  • A Központi Nyomozó Főügyészség 2017 decemberében emelt vádat az Európai Unió (EU) intézményei elleni kémkedés, valamint költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt Kovács Béla, illetve költségvetési csalás miatt három társa ellen. 
  • Kovács Béla időközben kilépett a Jobbikból. 

A vád lényege, hogy a képviselő 2012 és 2014 között orosz hírszerzőknek adott át információkat többek között energetikai ügyekről, EP-választásokról, a magyarországi belpolitikai helyzetről és a paksi atomerőmű bővítéséről. Mindezek célja az ügyészség szerint az volt, hogy az EP-ben erős háttérbázissal rendelkező, nyíltan EU-ellenes tábor jöjjön létre, belülről bomlasszák annak intézményeit és az orosz érdekeket helyezzék előtérbe. 

Kovács Béla a Budapest Környéki Törvényszék tárgyalótermében 2020. szeptember 16-ánFotó: Bruzák Noémi/MTI/MTVA

Szerdán az ügyész vádbeszédében a kémkedéssel kapcsolatban elmondta: a hírszerző-tevékenység célja döntéshozók támogatása információkkal. Büntetőjogilag elsősorban az adatok megszerzése, gyűjtése, elemzése, idegen hírszerző szervezetnek átadása számít hírszerző tevékenységnek. A bűncselekmény megállapításához az egyik magatartás is elegendő, de szükség van bizonyos folyamatszerűségre. A jelenlegi ügyben a hírszerző tevékenység az EU intézményeinek érdekét sértette. 

Az ügyész felidézte, hogy a vádlott védekezése szerint nem végzett hírszerző-tevékenységet, nem is tartotta titokban azt, amit a vádban felrónak neki, ha kérdezték volna, beszélt volna róla. Ezzel szemben az ügyész szerint az elsőrendű vádlott, aki a vádbeli időszakban az Európai Parlament energetikai bizottságának tagja volt, 

az orosz polgári hírszerzéssel, Magyarországra delegált, diplomáciai fedésben hírszerző tevékenységet folytató embereivel tartott fenn jól felépített, bejáratott konspiratív kapcsolatot, melynek során kiszolgálta folyamatos hírigényüket. 

Kovács Béla tisztában volt a konspirált kapcsolattartás szabályaival és betartotta azokat. Esetében korántsem csak véleménycseréről, spontán baráti beszélgetésekről volt szó, az elsőrendű vádlott tudta mit vártak tőle, EP-képviselőként megszerzett információit adta tovább, tevékenységével javította az orosz fél pozícióit és rontotta az EU-ét – mondta az ügyész. 

  Elérhetetlenné váltak a legnagyobb magyar vírusszkeptikus Facebook-oldalak

Amikor a vádbeszédben a kémkedéssel kapcsolatos konkrétumokra került sor, a bíróság az ügyész indítványára zárt tárgyalást rendelt el. 

Fotó: Bruzák Noémi/MTI/MTVA

A másik, költségvetési csalásra vonatkozó, az OLAF felvetése nyomán kivizsgált ügyben a vád szerint a képviselő tettesként és három társa, három gyakornok bűnsegédként több mint 21 ezer euró (több mint hatmillió …read more

Source:: 444.hu – Aktuális

      

(Visited 1 times, 1 visits today)
Sugárvédelmi szolgáltatások