Saját színházi szövetsége sem állt ki Vidnyánszky mellett

Példátlan események zajlottak a Magyar Teátrumi Társaság közgyűlésén az arról több forrásból értesülő hvg.hu szerint. Ez az a színházi szervezet, amelyet 2008-ban alapított Vidnyánszky Attila a fideszes színházigazgatók összefogására, és amelynek élére azóta kétszer választották újra ellenszavazat nélkül. „Az üléseknek mindig volt némi párttaggyűlés hangulata, de azért eddig is voltak viták” – mondta az egyik tag. Most viszont sima vitánál több történt. 

Az előzmények ismertek: Vidnyánszky Attila számtalan pozíciója mellé megszerezte az irányítást a Színház- és Filmművészeti Egyetem fölött, és a nyilatkozatai hangneme, a területfoglalás erőszakossága kiverte a biztosítékot olyan embereknél is, akik közel állnak hozzá és/vagy a fideszes tábor is nagyra tartja őket:

  • Bánsági Ildikó, a Kossuth-díjas színész, aki saját megfogalmazása szerint rajongott érte, felmondott igazgatójának a Nemzetiben. 
  • Udvaros Dorottya nyilvánosan hazudtolta meg a főnökét.
  • Blaskó Péter a Nemzeti vezető színésze 2002 óta, de most azt írja, hogy Vidnyánszky hibázott, mert „konszenzus nélkül nem fogadható el a Színház- és Filmművészeti Egyetem megújítása”.
  • Szinetár Miklós, aki Vidnyánszkynak tanára és operaházi főnöke volt, lemondásra szólította fel.
  • Cserhalmi György, a Nemzet Színésze, akit nemrég Vidnyánszky hívott tanítani Kaposvárra, azt mondta: „Megpróbálják ezt a két pici szakmát teljesen leépíteni, de ebben a Vidnyánszky épp úgy le fog épülni, mint mindenki más, akit épp most készül leépíteni.”
  • De például lemondta szereplését Vidnyánszky fesztiválján az általa meghívott neves német társulat,
  • és az SZFE diákjainak írt levelet a fesztiválra szintén meghívott színházi félisten, Robert Wilson is.
Vidnyánszky Attila balra, jobbra Oliver Reese rendezõ, a Berliner Ensemble színház igazgatója a VI. Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) sajtótájékoztatóján a Nemzeti Színházban 2019. február 5-énFotó: Máthé Zoltán/MTI/MTVA

De nem csak róluk van szó: az egyetemüket elbarikádozó hallgatók és az elveik miatt lemondó vezetőség felé olyan szimpátiahullám hömpölyög, ami páratlan a közelmúlt magyar közéletében: hollywoodi sztároktól kezdve a határon túli magyar művészekig, a világ legnagyobb rendezőitől a gimnazistákig, az utcán tüntető civilek ezreitől nagyjából minden színházi és filmes szakmáig, patinás európai egyetemektől mindenféle magyar tanszékekig. Olyan sok a kiállás, hogy az ezeket összesítő, rendszeresen frissülő cikkbe az egyéni megszólalásokat már nem is veszem bele, mert parttalanná válna a gyűjtés.

Ehhez képest Vidnyánszky mellett csak néhány marginális figura és egy-két nagyon szoros szövetségese állt ki szeptember 1. óta, amikor elvette a szenátus jogköreit és az egyetem élére állt. A kormánymédia mocskolja ugyan az ellenfeleit, de egyre halkabban, a kormánypárti politikusoktól pedig csak gyurcsányozásra futotta. Különösen meglepő volt, hogy mindeközben a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) is hallgatott. Júniusban még küldtek egy fölényes hangú levelet a hallgatói önkormányzatnak, júliusban pedig a kormány átalakítási terveit támogató nyilatkozatot adott ki több mint 70 művész, nem kis részben az MTT tagjai. De már arról is hiányzott egy-két emblematikus név, mint …read more

Source:: 444.hu – Aktuális

      

(Visited 1 times, 1 visits today)
Sugárvédelmi szolgáltatások