A magyar természetvédelem kiemelten fontos madara

 

Az 1943-ban megjelent, Európa ragadozómadarai című, egyik legszebben illusztrált ornitológia könyvben a szerző, Nagy Jenő ezt írja: „Mint szépen keringő nemes sas annyira kitölti az amugy is üres levegőeget, akár a hegyvidék akár az alföldek felett, hogy már csak ezért is nagyon megérdemli a védelmet, amit különben a legújabb törvények egész teljességben meg is adtak neki.”

Az ornitológus gimnáziumi tanár még bízott benne, hogy a valamennyi sasfajra kiterjedő vadászati tilalom teljes egészében biztosítja a fogyatkozó faj védelmét hazánkban. Sajnos nem így lett! A parlagi sas magyarországi állománycsökkenése nem állt meg, bár 1954 óta fokozottan védett státuszba került, és az 1980-as években már aggasztóak voltak az egyedszámok.

Egy fiatal parlagi sas
Forrás: Horváth Márton

 

Jó 10 évvel később azonban az állomány lassan de biztosan növekedni kezdett! A 90-es évek elején egyre több pár jelent meg a síkvidéki, mezőgazdasági élőhelyeken, sőt egyre több hegyvidéken költő pár is leköltözött az észak-alföldi táplálkozó területekre. Ma már elmondható, hogy a hazai állomány jelentős többsége síkvidéki élőhelyen költ.
Vajon mi váltotta ki a parlagi sasok számának örvendetes növekedését? A választ Árvay Mártontól, a PannonEagle Life Nature program koordinátorától tudjuk meg: „Az állománynövekedés okait nem ismerjük pontosan, de nagy valószínűséggel a legnagyobb hatása az illegális üldözés (mérgezés, lelövés) visszaszorításának volt, valamint a síkvidéki élőhelyek prédabősége és a legveszélyesebb bioakkumulatív növényvédő szerek betiltása szintén kedvező hatással lehetett a faj helyzetére.”

Nem feledkezhetünk meg azonban arról sem, hogy a természetvédelem fejlődésével több figyelmet kaptak a sasok is, az élőhelyi adottságok javulásával nagyobb területet vettek birtokba az apróvadak, így jó táplálkozóhelyet biztosítottak e madaraknak.

Szárnyait próbálgató parlagi sas
Forrás: Horváth Márton

 

2005-ben a Kárpát-medencében már 120 pár parlagi sas párról lehetett tudni, amelyből 70-75 pár Magyarországon költött. „Míg a világállomány csökkenő trendet mutatott, addig a Kárpát medencei állomány biztató növekedésnek indult”– hangsúlyozza Árvay Márton.

GPS nyomkövetővel felszerelt parlagi sas
Forrás: Horváth Márton

 

  Jövök már!

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a nemzeti parki őrszolgálattal együttműködve a költési szezonban szinte valamennyi parlagi sas …read more

Source:: National Geographich

      

(Visited 1 times, 1 visits today)