Harka Ákos felidézte, hogy a korábbi években a nyúldomolykó, a kősüllő, a széles kárász, a menyhal, a magyar bucó, a kecsege, a compó, a harcsa, a balin, a vörösszárnyú keszeg, míg idén a süllő érdemelte ki az év hala címet. Az eddigi gyakorlatot követve a most indított közönségszavazás győztesére sem vár egyéb jutalom, mint hogy nagyobb figyelem övezi majd a tudományos kutatásban és az ismeretterjesztésben – fogalmazott.
Kezdeményezésük legfontosabb célja továbbra is minél szélesebb körben ismertté tenni és népszerűsíteni őshonos halainkat – hangsúlyozta Harka Ákos. Mint hozzátette, évről évre horgászok és szakemberek javaslata alapján választják ki a szavazásra érdemes három halat. A szempontok között elsődleges, hogy a hármasból mindig akadjon őshonos, a horgászok által kedvelt, illetve védett hal.
A mostani jelöltekről szólva elmondta: az alakját és mozgását tekintve is kígyószerű, akár méteres hosszt is elérő angolna különleges halunk, hiszen annak ellenére őshonos, hogy a Sargasso-tengerben ívik, mert eredetileg természetes úton jutott vizeinkbe. Mióta telepítése megszűnt, ritkán kerül elő, és Európa más tájain is megfogyatkozott, pedig gasztronómiai értéke magas.
Az apró, legfeljebb 8-10 centiméteres fürge cselle eurázsiai elterjedésű faj, amely főként a hegy- és dombvidéki patakokban él, de ott sem általános. A férgektől a vízbe hulló rovarokon át az algákig és a növényi részekig, magvakig mindent elfogyaszt, ezért még a nagyon kis vízhozamú, igen szerény táplálékkínálatú vízfolyásokban is képes fennmaradni. A környezeti változásokra azonban érzékeny, állományai visszaszorulóban vannak, ezért védett.
Az ezüstös pikkelyű, rendszerint vöröses alsó úszóiról is felismerhető jászkeszeg áramláskedvelő faj, elsősorban folyóink alföldi és dombvidéki szakaszait kedveli. Jelentősebb vízfolyásokban és csatornákban az ország egész területén megtalálható. Főként kisebb gerinctelen állatokkal táplálkozik, nem ritkák a 30 centimétert meghaladó példányai. Húsa szálkás, de sütve és főzve egyaránt ízletes.
Szavazni a Magyar Haltani Társaság honlapján lehet, mely a választható fajok képe mellett információval szolgál azok környezeti igényeiről, hazai elterjedéséről és jelentőségéről is. A voksolás 2020. december 31-én éjfélkor zárul, végeredményét a hagyományoknak megfelelően ezúttal is az új év első napján hirdeti ki a Haltani Társaság.
…read more
Source:: National Geographich