
Az előrejelzésben a hawaii Mauna Loa Obszervatóriumban mért értéket célozzák meg a Met Office, vagyis a brit meteorológiai szolgálat klimatológiai szakemberei. A 2021-re várt emelkedés kb. 2,29 ppm (milliomodrész) a klímakutatók szerint, ezzel pedig elérjük az ipari forradalom előtti érték másfélszeresét.
Az emelkedés legnagyobb részét a fosszilis energiahordozók égetése és az erdőirtás jelentik, s bár a vártak szerint ez kissé alacsonyabb lesz a szokásosnál, a természetes szén-megkötő folyamatok ideiglenes megerősödése miatt. Ilyen például a jelenleg is tartó La Niña esemény, amelynek hatására például jobban növekednek az esőerdők, így kicsit többet köthetnek meg majd a fák az emberi kibocsátásból.
Azonban mindezek ellenére az év áprilisától júniusáig, vagyis az év azon szakaszában, amikor a legmagasabb a szén-dioxid szint, várhatóan heteken át meghaladja majd a szint a 417 ppm értéket. Ez az érték pont másfélszer akkora, mint az iparosodás előtt, vagyis a 18. század vége felé volt.
A szokásos, általában májusi maximum érték után, ahogyan az északi félteke növénytakarójának növekedésével (mivel az északi féltekén van a szárazföldek kétharmada, így ennek van jelentős hatása) egyre több szenet tud megkötni. Ezután kis csökkenés következik be, és ez egészen szeptemberig tart, majd ismét emelkedni kezd a CO2 szintje, ebből alakul ki a jól ismert fűrészfog mintázat.
Az előrejelzés szerint a 2021-es év átlagos szén-dioxid szintje 416,3 ppm körül lehet majd.

Richard Betts professzor, aki a Met Office éves előrejelző csoportját vezeti, elmondta: „Mivel a CO2 igen sokáig a légkörben marad, minden év kibocsátása hozzáadódik a korábbiakhoz, s emiatt folyamatosan emelkedik a légköri mennyisége. Habár a koronavírus járvány miatt 7 százalékkal visszaesett a kibocsátás 2020-ban, ennek ellenére is tovább nő a légkörben halmozódó mennyiség. A kibocsátásunk mostanra szinte ugyanannyi, mint a világjárvány előtt volt, ennek a hatását azonban némiképp fékezni tudja a La Niña esemény.”

A CO2 szintjének folyamatos méréseit 1958-ban kezdték meg a Mauna Loa tetején épült obszervatóriumban, David Keeling kutató jóvoltából. Az azóta mért változást mutató fűrészfogas görbét hívjuk Keeling-görbének, amely jól jellemzi az emberiség növekvő kibocsátását. 1986-ban a szén-dioxid szintje 25 százalékkal haladta meg az iparosodás előtti értéket, ekkor 348 ppm volt. Azonban Betts professzor hozzátette: „Az emberiség CO2-kibocsátása egyre növekszik. Ahhoz még 200 évre volt szükségünk, hogy 25 százalékkal növeljük a légköri mennyiségét, de jó 30 év elég volt ahhoz, hogy elérjük az 50 százalékos növekedést (vagyis az iparosodás előtti mennyiség másfélszeresét). Ahhoz, hogy leállítsuk ezt a növekedést, és sikerüljön a felmelegedést is 1,5 Celsius-fokon tartani, teljesen le kell állnunk a CO2 kibocsátásával a következő 30 évben.”

A Met Office 2016-ban kezdte közzé tenni az éves szén-dioxid előrejelzéseit, s eddig sikeresen mutatták meg a várható …read more
Source:: National Geographich
Check Out a Gyermekekért program - Hotel Azúr Siófok
Az SOS Gyermekfalvak és a Hotel Azúr közös programja, melynek keretében Vendégeink segítségével 2.180.000 Ft-ot sikerült összegyűjteni. Így közösen varázsolhatjuk szebbé a gyermekek karácsonyát.
BÚÉK 2021! - Boldog Új Évet Kívánunk!