Mégsem írják át történelmünket a Kínában talált leletek

 

Csue-feng Szun, a Nankingi Egyetem munkatársa és kollégái új tanulmányukban átfogó elemzés alá vették azokat az ősi fogakat, melyeket Kína területén azonosítottak néhány éve – számol be a Phys.org. A leletek egy korábbi vizsgálata azt mutatta, hogy a maradványok nagyjából 120 ezer évesek, így átírhatják az emberiség történetét, a friss eredmények alapján ugyanakkor jóval fiatalabbak.

A legtöbb régész úgy gondolja, hogy a modern emberek 500-315 ezer éve fejlődtek ki Afrikában, majd 65-45 ezer évvel ezelőtt hagyták el a földrészt, elérve Eurázsiát. Korábban más ősi rokonaink is hasonló utat jártak be, ezek a fajok azonban idővel eltűntek. Éppen ezért rengeteg kutatónak okozott meglepetést, amikor szakértők egy csoportja 2015-ben bejelentette, hogy Dél-Kína öt barlangjában olyan fogakat tártak fel, melyek 120 ezer évesek lehetnek. Több csoport kétkedve fogadta az eredményeket, Csue-feng Szunék pedig most friss adatokkal támasztják alá, hogy az óvatosság jogos volt. A szakértők ugyanis arra a megállapításra jutottak, hogy a maradványok csupán 16 ezer évesek.

A korábbi elemzésben a kutatók a fogak közelében azonosított üledékek, cseppkövek és hasonló anyagok segítségével próbálták meg datálni a maradványokat, magukat a fogakat azonban nem vizsgálták. A szakértőknek most egyes fogakban sikerült a mitokondriális DNS töredékeire bukkanniuk, ezeken pedig szénizotópos analízist hajtottak végre.

Az adatok felfedték, hogy a leletek valóban modern emberektől származnak, a személyek ugyanakkor nem élhettek 120 ezer éve. Ez azt jelenti, hogy a fogak miatt nem kell átdolgozni az Afrikából való kivándorlás idővonalát.

The post Mégsem írják át történelmünket a Kínában talált leletek first appeared on National Geographic.

…read more

Source:: National Geographich

      

(Visited 1 times, 1 visits today)

Check Out a Gyermekekért program - Hotel Azúr Siófok

Az SOS Gyermekfalvak és a Hotel Azúr közös programja, melynek keretében Vendégeink segítségével 2.180.000 Ft-ot sikerült összegyűjteni. Így közösen varázsolhatjuk szebbé a gyermekek karácsonyát.

BÚÉK 2021! - Boldog Új Évet Kívánunk!