Nem tudott ellátogatni a lengyelországi úgynevezett LMBT-mentes zónák egyikébe, panaszkodott március elején a lengyel hatóságokra a francia európai ügyekért felelős államtitkár, Clément Beaune. A francia politikus szerint a lengyel hatóságok csak formálisan hivatkoztak az egészségügyi helyzetre, valójában választás elé állították: ha meglátogatja az egyik ilyen területet, pontosabban önkormányzatot, lemondhat a kormányoldallal való hivatalos tárgyalásokról. Az ügy unnós szintű leágazása, hogy az Európai Parlament ezzel gyakorlatilag párhuzamosan az LMBTIQ-szabadság zónájának nyilvánította az EU-t. Mindenesetre Beaune úgy döntött, inkább a hivatalos tárgyalásokat választja. Persze ki tudja, hogy ténylegesen mi hangzott el zárt ajtók mögött a lengyelek részéről, egy azonban biztos: a francia kormány EU-s ügyekért felelős tagja „beleállt” a konfliktusba.

Számára a melegjogok dolga tagadhatatlanul személyes ügy. Ahogy 2020-ban kilépett az elnöki árnyékból, hogy az Élysée tanácsadójából Európa-ügyi államtitkárrá váljon, úgy lépett ki a nyilvánosság elé melegként is. Nem sokkal kinevezése után coming outolt a Têtu nevű melegmagazinban. Ekkor ígérte meg, hogy tiszteletét teszi Lengyelország vitatott LMBT-zónáiban. Ez a személyes elköteleződés is magyarázhatja, hogy Emmanuel Macron elnök Európa-ügyi „magyar hangja” miért vállal ebben a kérdésben több konfliktust, mint elődei; noha az említett Têtu-interjúban kijelentette, sértőnek találná az állítást, hogy magáért harcol. Annyiban tényleg elégtelen a tevékenységét a személyes érintettség alapján elemezni, hogy az államtitkár más ügyekben is igen kemény, hangos és konfliktust vállaló személyiségnek bizonyult – ideértve a koronavírus elleni vakcináció ügyét is, amelyben például látványosan kiáll az európai egység és a közös beszerzés fenntartása mellett, miközben az orosz kormányt azzal vádolja, hogy a Szputnyik V-t propagandaeszközként használja a nemzetközi színtéren.

Hangja, aktivitása és politikai önbizalma abból is származhat, hogy tipikus, öntudatos francia elitproduktum. Beaune a Sciences Po politikatudodmányi iskola végzőse, majd a biztos közigazgatási-politikai karriert ígérő ENA hallgatója volt, közben megjárta Bruges-t (College of Europe). A Szocialista Párt körüli korai mozgolódása, a Hollande-kampányban való részvétele éppen annyira magyarázza, hogy hogy lehetett néhány évvel a végzése után Jean-Marc Ayrault miniszterelnök tanácsadója, mint a magas pozíciókra predesztináló elitképzettsége.

A miniszterelnöktől az útja az akkor gazdasági miniszter Emmanuel Macron kabinetjébe vezetett, akit – egy kisebb kitérő után – követett az Élysée-palotába. Háttéremberként kulcsszerepet vállalt a Macron uniós vízióját felrajzoló Sorbonne-program összerakásában, de – ambíciói ellenére – az elnök nem mellette döntött a komolyabb kinevezések és politikai jelölések alkalmával. Nem lett biztos, EP-képviselő, államtitkár, miniszter. Egészen 2020 nyaráig, amikor a Castex-kormány hivatalba lépésekor Macron Európa-ügyi államtitkárrá nevezte ki. A Clément Beaune korábbi ambícióiról és kudarcairól is tudósító Politico szerint egyébként az államtitkár látványos Twitter-aktivitása és kemény megszólalásai jó néhány szemöldököt felvonódásra késztetnek a nemzetközi partnerek között, de a francia kormányzaton belül is. Elvégre „csak” egy államtitkár, mégis sokszor jobban látszik, mint más miniszterek. És valóban: jobban „átjön”, mint maga a külügyi és európai ügyekért felelős miniszter, Jean-Yves Le Drian. Az viszont tagadhatatlan, hogy a nagyobb expozíció ellenére kevés hibát követ el, jóval kevesebbet, mint például anno Nathalie Loiseau (aki azóta az Európai Parlamentbe és az ottani macronista frakcióba távozott); ellenben karakteresebb is, mint közvetlen elődje, a ma már a közszolgálati reformért felelős Amélie de Montchalin.