Az Alkotmánybíróság szerint nem alaptörvény-ellenes, hogy megbírságoltak két radikális jobboldali csoportot, mert meg akartak zavarni egy antirasszista és egy LMBTQ rendezvényt

Az Alkotmánybíróság (Ab) Schanda Balázs vezette tanácsa két olyan radikális jobboldali aktivista panaszát utasította el, akik szerint alaptörvény-ellenes, hogy nem zavarhatták meg a velük ellentétes nézeteket való csoportok rendezvényét, írja a hvg.hu.

  • A „Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom” 2020 júniusában jelent meg csoportjával és a „Légió Hungária” jelképeit viselő társaival az amerikai nagykövetség előtt, az afroamerikaiakkal szembeni rasszizmus ellen szervezett, szabályosan bejelentett és a rendőrség által tudomásul vett tüntetésen. A csoport azt állította, hogy ők csak a fehér embereket érő rasszizmus ellen akarnak tiltakozni, de több demonstrálónak is azt kiabálták „Hazaárulók!” Végül a rendőrségnek kellett szétválasztania a tüntetőket, és a mozgalmat megbüntették 80 ezer forintra.

Az Alkotmánybíróság döntése szerint azonban a panaszosok nem csatlakozni akartak a már zajló tüntetéshez, hiszen „az ő demonstrációjuknak a célja egyértelműen ellentétes indíttatású volt, mint a térre korábban már bejelentett gyűlés résztvevőié”. A láthatóan szervezett és felkészült csoport feliratai és kiabálásai megzavarták a megmozdulást és veszélyeztették annak békés jellegét, ezért jogos volt őket kizárni onnan. Ezért a panaszt elutasították.

  • A másik esetben, 2020 augusztusában a Szivárványcsaládokért Alapítvány és a Budapest Pride által szervezett „Kerekasztal-beszélgetés a magyarországi szivárványcsaládokról” című rendezvényre nem jutott be egy hasonló társaság, mert „feltételezhető volt a csoport ellentétes szemlélete, és ellenérzése a rendezvény tartalmával”. Ezt könnyű volt megállapítani, mert molinójuk egyik oldalán „Szivárványcsalád = gyermekveszélyeztetés” a másik oldalán „Állítsuk meg a gyerekek megrontását” felirat volt olvasható. A rendőrség ebben az esetben is 80 ezer forintos bírságot szabott ki.

Az Ab elutasító határozatának indoklása szerint a panaszosoknak „alapos okkal számolniuk kellett azzal, hogy a rendezvény szervezője nem fogja engedni a csatlakozásukat (pl. amiatt, mert véleménynyilvánításuk provokatív jellegű, és alkalmas lehet arra, hogy a rendezvény békés jellegét veszélyeztesse)”, tehát szó sem lehetett arról, hogy emiatt a törvény által egyébként megengedett „spontán gyűlést” kezdjenek el.

…read more


Source:: 444.hu

      

(Visited 1 times, 1 visits today)




Dancing with the Stars első élő show szeptember 25-én!