Egy katonatiszt két beosztottját is szexre akarta kényszeríteni

Szexre akarta kényszeríteni két női beosztottját egy katonatiszt – írja a 24.hu. A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség kétrendbeli, a sértettel kapcsolatban fennálló egyéb hatalmi, befolyási viszonyával visszaélve elkövetett szexuális kényszerítéssel gyanúsította meg a férfit. A lap kérdésére Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője elmondta, hogy a férfi nem tett vallomást, és panaszt tett a gyanúsítás ellen.

Az ügyészség szerint a férfi 2019 januárjától többször is arra próbálta rávenni a beosztottját, hogy szexuális cselekményeket végezzen vele, amit a nő minden alkalommal elutasított. Emiatt a gyanúsított kritizálni kezdte a nő munkáját, és közölte, hogy ezt addig folytatja, amíg nem enged neki. Miután a nő ennek ellenére sem volt hajlandó szexuális kapcsolatot létesíteni vele, a férfi több alkalommal, különféle, az állományviszonyát is érintő fenyegetésekkel próbálta elérni, hogy a nő tegyen eleget a felszólításnak.

A volt katona egy idén májusi gyakorlat során egy másik alárendeltjével is közölte, hogy szexuális cselekményt akar vele végezni. Miután a nő ezt visszautasította, a gyanúsított – a szexuális kapcsolat létesítése érdekében – kritikával illette a munkáját és azzal fenyegette, hogy el fogja távolítani a honvédségtől.

A nyomozó ügyészség a férfi letartóztatását indítványozta, amit a bíróság el is rendelt. A katona szolgálati jogviszonya időközben megszűnt.

…read more


Source:: 444.hu

      

(Visited 1 times, 1 visits today)




Dancing with the Stars első élő show szeptember 25-én!