Európa elöregedő népessége, valamint az egyre égetőbb munkaerőhiány megoldására az Európai Bizottságnak 2022 januárjának végéig a legális munkaerő-bevándorlást megkönnyítő szabályozást kell beterjesztenie – szögezte le az Európai Parlament (EP) a strasbourgi plenáris ülésén elfogadott jelentésében csütörtökön.
A 497 szavazattal, 160 ellenszavazat és 38 tartózkodás mellett elfogadott jelentésben az EP képviselők munkakereső portálként működő tehetségbázis létrehozását javasolták, amely az Európai Unión kívüli országok állampolgárait kapcsolná össze az uniós munkaadókkal a tagállamokban tapasztalható munkaerőhiány enyhítésére.
Az EP az Unión kívüli vállalkozók legális bevándorlását az egész Unióra érvényes rendszerrel segítené, amely belépési és tartózkodási engedélyt adna a céget vagy startupokat alapítani kívánóknak, illetve a művészeknek és a kulturális életben dolgozó szakembereknek. Az EP az alacsonyan és középszinten képzett, nem uniós dolgozók beengedését lehetővé tevő szabályozást is szeretne, emellett a munkavállalók képzettségének és képesítésének elismerését szolgáló rendszert is szükségesnek tart.
Jelentésükben a képviselők öt évre szóló, többszöri belépésre érvényes, évente 90 napos látogatásra feljogosító vízum bevezetésére is kérik az Európai Bizottságot. A hosszú távra érvényes uniós tartózkodási engedély megszerzéséhez szükséges évek számát pedig ötről háromra csökkentenék, valamint a vonatkozó kérelmekkel, köztük a vízumkérelemmel kapcsolatos eljárások egyszerűsítését is javasolták.
Az Európai Parlament továbbá az idénymunkásokra vonatkozó, jelenleg érvényes szabályzást is módosítaná úgy, hogy a munkakeresés céljára három hónapnyi munkanélküliséget és a hozzá járó segélyt tegyen lehetővé az engedélyek bevonása előtt.
(MTI)
The post Legális munkaerő-bevándorlást megkönnyítő szabályozást sürget az EP first appeared on 24.hu.
…read more
Source:: 24.hu
Dancing with the Stars első élő show szeptember 25-én!