Még meg sem alakult az új német kormány, de Gulyás Gergely már beszólt neki

Az új német politikai irányvonal szemben áll nemcsak a magyar kormány politikájával, hanem a közép-európai társadalmak meggyőződésével, mindazzal, amit értékről, családról, integrációról és migrációról gondolnak – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten az MTI tudósítása szerint.

Gulyás Gergely a Polgári Magyarországért Alapítvány Németország választott címmel megrendezett konferenciáján azt mondta: az új német kormányprogram nem európai, hanem kifejezetten nyugat-európai program, és „rendkívül távol áll attól, amit Európa középső felén a világról és a társadalmakról gondolunk”.

Értékelése szerint az új német kormány egyértelműen európai egyesült államokat akar, igaz, legalább nyíltan teszi ezt, és „nem lopakodó hatáskörbővítéssel” képzeli el az európai intézmények hatalmának kiterjesztését és a tagállami hatáskörök gyengítését.

Hozzátette: Németország olyan változtatásokat szorgalmaz, amelyeket csak és kizárólag a tagállami szerződések módosításával lehet elérni, és nem Magyarország az egyetlen ország, amely egy ilyen szerződésmódosításhoz – amíg jobboldali, kereszténydemokrata, polgári kormánya van – biztosan nem járul hozzá.

Gulyás Gergely kiemelte: a migráció kérdéskörében is „egy világ választ el bennünket”. Az illegális migrációt nem támogatják az új koalíció pártjai, a szociáldemokraták, a Zöldek és a liberálisok sem, ugyanakkor a legális migráció támogatását és a tengeri mentés gyakorlatát is meg kívánják erősíteni.

Emellett továbbra is „elosztási mechanizmusban gondolkodnak, amelyet mi élesen elutasítunk”. A koalíciós szerződés ugyan az önkéntességére helyezi a hangsúlyt, de nem mondja ki, hogy ne kéne – akár erővel is – mindenkit bevonni az elosztásba, tette hozzá a tárcavezető.

Kapcsolódó
Német hadiipari óriás szállhat be a NER-közeli 4iG-be

A Rheinmetall célja, hogy a jövőben a 4iG váljon a legfőbb digitalizációs és informatikai partnerévé.

A német kormányprogram családpolitikai fejezetéről szólva Gulyás Gergely azt mondta, annak alapján gyakorlatilag bármilyen közösséget családnak lehet nevezni. Megjegyezte: az egyetlen pozitívum, hogy egyelőre nyíltan nem mondják ki, hogy az is család, amit nem vagy csak részben alkotnak emberek, ezenkívül azonban minden elképzelhető lehetőség megfelel az új német kormánykoalíciót alkotó pártok szerinti családfogalomnak.

Gulyás szerint a program megkönnyíti az abortuszt és semmilyen nemi identitásbeli vagy családi státuszbeli felételt nem szab a mesterséges megtermékenyítéshez és azt is állította, hogy az új kormánykoalíció szándéka szerint a különböző LMBTQ-szervezeteknek már az óvodától joguk lesz ahhoz, hogy szerepet játszhassanak a nevelésben.

A miniszter szerint ezen a ponton ráadásul a program extraterritoriálissá válik, vagyis nem marad meg Németország határain belül, hiszen egyértelművé teszik azt is, hogy minden európai uniós tagállamban el kell ismerni a különböző alternatív családmodelleket. Gulyás úgy vélte, hogy a német kormányprogram ezzel megsérti az uniós jogot, hiszen „Németországnak ugyanúgy nincs semmi köze a magyar családpolitikához, ahogy nekünk is legfeljebb véleményünk lehet a németről”.

A miniszter kitért arra is, hogy a magyartól alapvetően különböző kül- és biztonságpolitikai elképzelésekben van azért egy-két közös pont. Ilyen az az elgondolás, hogy ha az Európai Unió politikai erőt akar magának a nemzetközi konfliktusokban, akkor szüksége van valamilyen közös haderőre, ahogyan ezt a magyar miniszterelnök már korábban megfogalmazta.

Gulyás Gergely összegzése szerint nem feltétlenül baj, hogy az új német politikai irányvonal élesen szemben áll a magyar, illetve visegrádi országok világlátásával. „Mi soha nem vitattuk el más tagállamoktól azt a …read more


Source:: 24.hu

      

(Visited 1 times, 1 visits today)




Dancing with the Stars első élő show szeptember 25-én!