Még tovább emelte az irányadó kamatot az MNB

Egy héttel az előző emelés után ismét megemeli az irányadó kamatnak számító egyhetes betéti tender kamatát a Magyar Nemzeti Bank. A múlt héten még 2,5 százalékos kamatért tudták a bankok egy hétig parkoltatni a pénzüket a jegybanknál, ez most 40 bázisponttal, vagyis 0,4 százalékponttal 2,9 százalékra emelkedett.

A jegybanki alapkamat, amelyről havonta dönt az MNB Monetáris Tanácsa 2,1 százalék, azonban Virág Barnabás, az MNB alelnöke a múlt héten bejelentette, hogy nem ezt, hanem az egyhetes betéti tender kamatát tekinti irányadónak nemzeti bank. Erről nem a Monetáris Tanács, hanem a jegybank vezetése dönt, és nem havonta, hanem, értelemszerűen, hetente. Virág pont azzal indokolta a döntést, hogy a külső inflációs hatások miatt gyorsabban kell reagálnia az MNB-nek, ezzel az eszközzel pedig hetente tudja szabályozni a pénzügyi kondíciókat. A döntés mögött az is lehet, hogy a hét elejére nagyon meggyengült a forint, kedden 372 forintba került egy euró.

A közel 3 százalékos egyhetes betéti kamattal Magyarországon a legmagasabb az irányadó kamat a régióban. Nem ez az első alkalom, hogy az MNB az egyhetes betéti kamatot tartja irányadónak az alapkamat helyett, ez így volt a májusban bejelentett és júniusban elindított kamatemelési ciklus előtt is. Az új ciklus megkezdésekor viszont egy szintre hozta a két kamatot a jegybank, hogy újra az alapkamat lehessen az irányadó kamat. A vártnál nagyobb infláció miatt viszont a jegybanknak módosítania kellett a tervét. Az alapkamatot legutóbb múlt hét kedden, november 16-án emelte a Monetáris Tanács, akkor érte el a 2,1 százalékos szintet. Két nappal később pedig az egyhetes betéti kamatot emelte a MNB igazgatósága,

Az irányadó kamat emelésének hírére erősödni kezdett a forint, egy euró szerda este 368.7 forintba került, a jegybank döntésének hírére aztán 365,9-es szintre erősödött a forint, csütörtök késő délelőtt 366,6 forinton van az euró árfolyama. A jegybanki emelés híre emelkedni kezdett az OTP árfolyama is, amelynek hatására a BUX index is növekedni kezdett. (Hvg, Portfolio).

  Endre László szerint ha ő bűnös a zsidók kiirtásában, akkor az egész ország bűnös

…read more


Source:: 444.hu

      

(Visited 1 times, 1 visits today)




Dancing with the Stars első élő show szeptember 25-én!