„Talán még pislogni sem szabad?” – kispadra lökte játékosát a román kéziedző

Nem lehet azt mondani, hogy jó sajtója lenne Gheorghe Tadicinek, a makarenkói elveket valló, a meccseket végigüvöltöző, játékosaival nem éppen kesztyűs kézzel bánó román kézilabdaedző egy hete tett arról, hogy ismét negatív színben tűnjön fel.

Kapcsolódó
Koronavírus és sérülés rondít bele a női kézisek vb-felkészülésébe

Két játékos így még nem csatlakozott a kerethez.

A közösségi oldalakra két napja került fel az a videorészlet, amelyet a Zalau-Valcea összecsapáson rögzítettek. Ezen az látható, hogy a zilahiak edzője, Tadici megragadja a kiállított játékosát, Alexandra Vrabie-t, akit kicsit megrángatott, majd a kispadra lökött.

Az Adevarul megszólaltatta Tadicit, aki éretlenül fogadta az őt ért támadásokat.

„Még a játékosomat is megdöbbentette, ahogy erről az epizódról beszámoltak a sajtóban. Vrabie Fogarasról üzent nekem, és megkérdezte: mi ez a nagy felhajtás? Számára teljesen normális volt, hogy megállítottam és felhívtam a figyelmét az addig elkövetett hibáira” – nyilatkozta.

Tadici szerint úgy tűnik, a világ abba az irányba halad, hogy olyan robotedzők legyenek, akik nem mondhatnak semmit a játékosoknak.

A képek azt mutatták, hogy meglöktem. De valójában elhaladt előttem, én pedig vissza akartam térni a meccshez. De mit is akarunk valójában? Talán még pislogni sem szabad?

– tette hozzá.

Szerinte az egész botránynak valami máshoz van köze, nem tartja véletlennek, öt nappal a meccs után jelentek meg a sajtóban ezek a hírek.

„A valceaiak úgy gondolták, ha van négy, havi 7000 eurós fizetéssel bíró játékosuk, akkor megadjuk magunkat. Hogy áldozatok leszünk. Nos, ez nem így volt. Van tizenegy, 23 év alatti játékosom, ez egy 90 százalékban román csapat. És amikor nyerünk, a frusztrációk megjelennek a rivális, hatalmas költségvetésű ellenfélnél” – mondta.

A mérkőzést a Zalau 21-20-ra megnyerte, ezzel kilenc forduló után 16 pontjával a 7. helyen áll. a Valcea a második vereségét szenvedte el, és mindössze a negyedik.

The post „Talán még pislogni sem szabad?” – kispadra lökte játékosát a román kéziedző first appeared on 24.hu.

  Konfirmációra készült az Angliában meggyilkolt magyar nő

…read more


Source:: 24.hu

      

(Visited 1 times, 1 visits today)




Dancing with the Stars első élő show szeptember 25-én!