Merkely szerint az új koronavírus-fertőzéseknek már csak 20-30 százaléka deltás

A kormány Facebook-oldalára feltöltött videóban válaszol Merkely Béla öt kérdésre az omikronnal kapcsolatban.

Merkely szerint akinek súlyos tüntetei vannak, az valószínűleg még a delta variáns kapta el, de nem oltottaknál az omikron is okozhat súlyos lefolyású, intenzíves kezelést igénylő megbetegedést.

A SOTE rektora azt mondja, hogy a delta variáns már lecsengőben van, a betegeknek jelenleg 20-30 százaléka lehet deltával fertőződött. Amiből logikusan az következik, hogy 70-80 százalék lehet omikronos, ami az ötödikhullám okozza Merkely szerint is.

A videó tegnap jelent meg, aznap, amikor a Nemzeti Népegészségügyi Központ azt bizonygatta, hogy egyelőre a magyarországi megbetegedések 29 százalékát okozza az omikron variáns. Arra reagáltak ezzel, hogy az omikornt itthon először kimutató Neumann Labs szerint náluk a pozitív minták 90 százalékában már az omikront találják.

Az NNK szerint azonban „egyes laborokban azért lehet az omikronvariáns aránya 90 százalékos a mintákban, mert az általuk vizsgált minták eleve egy szűkebb csoportból – például külföldről érkezők vagy adott területen élők – származnak. Ráadásul a fővárosi laboratóriumok mintáiban magasabb az omikron részaránya, ahogy magasabb a megbetegedések száma is, hiszen a népsűrűség is Budapesten a legnagyobb”.

És még hozzáteszik azt is, hogy „Magyarországon az NNK rendelkezik országos mintákkal, hiszen ide küldik be a laboratóriumok az omikrongyanús mintákat további vizsgálatra. Az NNK a variánsok szűrését nemzetközi protokoll alapján, kétlépcsős rendszerben végzi, a variánsok megerősítését csak a referencialaboratóriumok végezhetik, amely Magyarországon az NNK laboratóriuma”.

Más országok tapasztalatai és az új variáns elképesztő fertőzőképessége alapján meglepő, hogy nálunk az NNK adatai szerint még csak 29 százalék az omikron arány.

…read more


Source:: 444.hu

      

(Visited 1 times, 1 visits today)




Dancing with the Stars első élő show szeptember 25-én!