Mint kés a vajon, úgy megy végig az omikron az iskolákon

Szerdán digitális oktatást rendeltek el a budapesti Madách Imre Gimnázium összes osztályában egészen jövő keddig. Az iskola honlapján azt írják, a „hirtelen megugró fertőzésszám” miatt volt erre szükség, ami azt jelenti, hogy 78 diák és 11 tanár kapta el a koronavírust.

„Az utolsó napokban volt olyan osztály, ahol az órák több mint fele helyettesítéssel zajlott a tanárok megbetegedése miatt” – mondta egy szülő pénteki felhívásunk után.

Digitális oktatásra az iskola akár egy-egy osztály esetében is kérhet engedélyt az operatív törzstől. Így történt egy budapesti általános iskolában, ahol az elsős tanító hétfőn dolgozott utoljára, kedden pozitív lett a gyorstesztje, majd szerdán a PCR-je is.

„Az iskola nem tudja megoldani a helyettesítést. Ezért bár a csütörtökön megkapott határozat szerint egy hétre digitális oktatásra tért át az osztály, a valóságban az a helyzet, hogy amíg a beteg tanárnő nem lesz annyira jól, hogy online órát tudjon tartani, nincs semmilyen oktatás” – írta egy szülő, aki reméli, nem hosszabbítják meg mindezek miatt a tanévet. Egy Pest megyei iskola 10 osztályából öt online oktatásra tért át, de van, ahol ragaszkodnak a bejáráshoz, noha a 32 fős osztályból már csak heten egészségesek. Egy tanár azt írta, náluk múlt héten még mindenki bejárt, mostanra 33 osztályból 7-ben bevezették az online oktatást.

Néhány óra alatt rengeteg hasonló történet jutott el hozzánk az ország különböző pontjairól. Ez is mutatja, hogy a hirtelen berobbant ötödik hullám erősen érinti az iskolákat, ami nem meglepő: az omikron variáns minden korábbinál sokkal gyorsabban terjed, és a védettséget is hatékonyabban képes kicselezni.

Bár az omikron enyhébb tüneteket okoz a deltánál, különösen az oltottak esetében, más országok példáján is látszik, hogy ha hirtelen nagyon sokan fertőződnek meg, az könnyen zavart okozhat az oktatásban és más munkahelyeken is. Franciaországban évtizedek óta nem látott tanársztrájk volt csütörtökön, mert a szakszervezetek kevesellték a vírussal kapcsolatos intézkedéseket. Ott nyomon követhető, hogy éppen hány diák fertőzött, itthon annyit árult el az államtitkár, hogy az osztályok két százalékát érinti valamilyen intézkedés. Ebből keveset tudunk meg a valódi viszonyokról.

  Annyi megbízást szórt ki a kormány a kedvenc reklámcégének, hogy nem fért el a Közbeszerzési Értesítő oldalán

Árulkodóbb, hogy az alapítványi fenntatású Közgazdasági Politechnikumban, ahol naponta közlik az adatokat, pénteken a nagyjából 600 diákból 109-en voltak fertőzöttek, míg hét elején még csak 40-en. Itt jövő héten szintén online oktatás lesz.

Egy másik budapesti általános iskolában már a nyolcadik osztály került karanténba a héten, legalábbis ennyiről tud a szülői munkaközösség egyik tagja. Ez az iskola harmadát jelenti. Elmondása szerint október óta folyamatosan érintett két-három osztály, az ő gyereke most másodszor.

A teszt drága, a maszkot ímmel-ámmal hordják

A szabályok szerint az oltott gyerekeknek nem kell karanténba menniük, ha covidossal érintkeztek, csak akkor, ha náluk is kimutatják a fertőzést. Kérdés persze, hogy ki fog tesztelni, ezt ugyanis nem szervezi meg a tankerület. A szülők elővigyázatosságból vehetnek gyorstesztet a patikában (változó áron, minimum néhány ezer …read more


Source:: 444.hu

      

(Visited 1 times, 1 visits today)




Dancing with the Stars első élő show szeptember 25-én!