Vásárhelyi Zsóka és Scheuring István, az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) Evolúciótudományi Intézetének munkatársai, valamint Leticia Avilés, az University of British Columbia kutatója a kiterjedt társas viselkedést mutató úgynevezett szociális pókok, illetve a kevésbé együttműködő, de hosszú anyai gondoskodást mutató úgynevezett szubszociális pókok elterjedési mintázatát vizsgálták az Andok keleti lejtőinek számítógépes modellezésével – olvasható az ELKH közleményében, melyet az MTI tett közzé.
Megállapították, hogy egy adott élőhely ökológiai sajátosságai alapvetően meghatározzák, hogy szociális vagy szubszociális fajok élnek-e ott. Az eredményeket bemutató tanulmány az American Naturalist című folyóiratban jelent meg.
„A pókokat jellemzően magányos és agresszív állatokként ismerjük, mégis létezik egy maroknyi pókfaj a trópusokon, ahol az egymással közeli rokon egyedek egy közös hálóban élnek. A sűrű szövésű, háromdimenziós hálót csoportosan építik, a zsákmányt közösen ejtik és fogyasztják el, és az utódokat is együtt gondozzák. Ezeket a fajokat összefoglaló néven szociális pókoknak nevezik. Vizsgálatuk hozzájárulhat többek között a társas viselkedés evolúciós és ökológiai hátterének mélyebb megértéséhez” – írják az összegzésben.
Terepi szakemberek megfigyelték, hogy a tengerszint feletti magasság és az egyenlítőtől való távolság növekedésével a szociális pókfajokat kevésbé együttműködő, úgynevezett szubszociális fajok váltják fel, amelyekre bár hosszú anyai gondoskodás jellemző, kiterjedt társas viselkedést nem mutatnak. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy mi alakítja ki ezt az elterjedési mintázatot.
A szakirodalomban ezt a jelenséget két eltérő hipotézis magyarázza.
A prédaméret-hipotézis szerint csak ott éri meg közös hálót fenntartani, azaz szociális életmódot folytatni, ahol elegendő mennyiségű nagy testű prédaállat fordul elő. A kolónia méretének növekedésével ugyan csökken a háló felület-térfogat aránya, azonban ezt a hatást ellensúlyozza, hogy a népesebb kolóniák nagyobb prédát is zsákmányul tudnak ejteni.
Ezzel szemben a zavarás-hipotézis szerint ott, ahol jelentős zavaró tényezők – például szél, eső, ragadozók – vannak jelen, a magányos egyedek nem tudnak stabilan szaporodni. Ennek oka, hogy az e fajokra jellemző sűrű háromdimenziós hálót nagyon költséges fenntartani, és ha az anya például a háló rendben tartása miatt nem tudja elég ideig gondozni utódait, akkor azok még az ivarérettség előtt elpusztulnak. Mindez arra utal, hogy a szociális fajok elterjedését a préda mérete, a szubszociális fajokét pedig a zavarás mértéke befolyásolja.
A kutatók legújabb vizsgálatukban az Andok keleti lejtőit számítógépen modellezték, beépítve a változó gradienseket (a prédaállatok maximális méretének változását és a zavarás mértékét). Erre a modellezett élőhelyre több különböző méretű, virtuális szociális és szubszociális pókkolóniát “telepítettek”, és megfigyelték, hogy melyik faj milyen környezetben maradt életben, illetve hol bizonyult sikeresebbnek.
A modell jól szemlélteti, hogy a prédaméret és a zavarás együttesen valóban képes kialakítani a természetben előforduló elterjedési mintázatokat. A kutatók kimutatták, hogy a zavarás nemcsak a kis kolóniák elpusztításáért felel, hanem potenciálisan stabilizáló hatása is lehet, méghozzá a legnagyobb kolóniákban. Az eredmények arra utalnak, hogy egy adott élőhely ökológiai sajátosságai jelentős hatással lehetnek az ott élő fajok társas viselkedésére – állapították meg a kutatók.
The post Különböző társas viselkedés a pókok körében first appeared on National Geographic.
…read more
Source:: National Geographich
Dancing with the Stars első élő show szeptember 25-én!