Putyin aggódik „egyes államok rosszul meggondolt, önző cselekedetei” miatt

Napi összefoglaló az orosz-ukrán háború legfontosabb eseményeiből.

Az orosz védelmi minisztérium azt állítja, komoly veszteségeket szenvednek el az ukránok, és az elmúlt 24 órában legalább 650 ukrán katonát öltek meg. Ezzel szemben Ukrajna volt védelmi miniszterhelyettese, Alina Frolova a Sky Newsnak azt mondta, az országa eltökélt, hogy megnyerje a háborút, ami azt sugallja, hogy van miért harcolniuk, a megszálló orosz erőknek pedig nincs. Ukrajna EU-csatlakozási lehetőségeiről azt mondta, fontos volt annak kinyilvánítása, hogy Ukrajna tagjelölt országgá válhat, a politikai nyilatkozattal európai nemzetként ismerik el.

Az ukrán védelmi miniszter bejelentette, hogy megérkeztek a precíziós irányítású rakétakilövők. Az amerikai adományok többszörös kilövésű rakétarendszerhez, vagyis az MLRS-hez érkeztek. A „HIMARS” ütegeknek 70 kilométeres a hatótávolságuk, a kétszerese bármilyen orosz tüzérségi eszköznek. Olekszij Reznikov miniszter szerint „a nyár forró lesz az orosz megszállók számára, és néhányuknak az utolsó is”.

Vlagyimir Putyin a 14., online BRICS-csúcson (Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika csúcsán) aggódott az „egyes államok rosszul meggondolt, önző cselekedetei” miatt. A diktátor azt mondta, csak őszinte és kölcsönösen előnyös együttműködés alapján lehet kiutat keresni abból a válsághelyzetből, ami a világgazdaságban az egyes államok átgondolatlan, önző fellépése miatt alakult ki, és ami a pénzügyi mechanizmusokat alkalmazva a saját makrogazdasági politikai hibáikat terjeszti az egész világban.

A Kreml megismételte azon állítását, hogy Oroszország nem lopott el gabonát Ukrajnából, miután Törökország közölte, hogy vizsgálja a Kijevből érkező vádakat, és nem engedi, hogy ilyen gabonát Törökországba vigyenek.

Litvánia NATO-dandár telepítését szeretné előkészíteni a katonai kiadásokat a GDP 3 százalékára növelve, Észtország megelégedne azzal, ha úgy szerveznék az erőket, hogy baj esetén Angliából egy nap alatt meg tudjon érkezni egy nagy alakulat. A háború kezdete óta egyébként már több mint 1000 észt nő jelentkezett önkéntesként Ukrajnában.

A háború eseményeiről szóló napi összefoglalóinkat itt találhatók. A háború 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12., 13., 14., 15. és 16. hetéről szóló élő közvetítéseinket pedig a linkekre kattintva lehet elérni.

…read more


Source:: 444.hu

      

(Visited 1 times, 1 visits today)




Dancing with the Stars első élő show szeptember 25-én!