Jövőre is annyit kell fizetni a cégautók után, mint amennyit a kormány az extraprofitadós rendeletben 2022 második félévére bevezetett. Időhatár nélkül tartósan megduplázódik a cégautók közterhe – derül ki a Bank360.hu összefoglalójából.
A kormány június 4-én fogadta el és hirdette ki az extraprofitadókról szóló rendeletét. Ezek ugyan jellemzően meghatározott szektorokat terhelő adók, de a rendeletben a minden vállalkozásra vonatkozó cégautóadó mértékét is jelentősen megemelte a kormány. Amíg azonban a konkrét ágazatokat terhelő extra adókat (egyelőre) 2022-re és 2023-ra vezette be a kormány, a cégautóadót ebben a jogszabályban még csak júliustól 2022 végéig duplázta meg.
Ahogyan azonban Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a napokban utalt rá, lesznek olyan közterhek, illetve adóemelések az extraprofitadós rendeletben kihirdetettek közül, amelyek nemcsak 2022-re és 2023-ra, hanem tartósan is velünk maradhatnak.
A pénzügyminiszter által a jövő évi költségvetéshez kapcsolódóan beterjesztett törvényjavaslat szerint a megemelt cégautóadó ezek egyike lesz. A törvénytervezetben ugyanis már időhatár nélkül szerepelnek azok az összegek a cégautókra, amelyeket az extraprofitadók között bevezettek 2022-re.
E szerint a cégautóadó összege a járművek teljesítményétől és környezetvédelmi besorolásától függően az alábbiak szerint alakul 2023-ban (is).
- 50 kW-s teljesítményig jelenleg még havi 7 700-16 500 forintot kell fizetni, ami júliustól és 2023-tól is 14 000-30 500 forintra nő.
- A legmagasabb, 120 kW feletti teljesítménynél 22 000-44 000 forintról 41 000-81 000 forintra emelkedik a környezetvédelmi besorolástól függően.
The post Tartósan megduplázódik a cégautóadó first appeared on 24.hu.
…read more
Source:: 24.hu
Dancing with the Stars első élő show szeptember 25-én!