Tűz ütött ki a római Cinecittá stúdióban, egy Netflix-projektet le is állítottak

Tűz ütött ki a legendás római filmstúdióban, a Cinecittában, ahol részben leégett a reneszánsz Firenzét ábrázoló díszlet egy része, valamint egy Netflix-produkciót is le kellett állítani – számolt be az esetről a Deadline.

A helyi médiumok arról számoltak be, hogy hétfőn több kilométer messziről is látható füsttömeg szállt fel a filmgyárból. A helyszínre kiérkező három tűzoltóautó a koraesti órákra fékezte meg a tüzet. A stúdió szóvivője elmondta, hogy személyi sérülés nem történt, és nem keletkezett komolyabb kár sem a díszletekben. A reneszánszkori Firenze díszletei is lángra kaptak, amelyeket korábbi projektek során használták, jelenleg épp a szétszerelés fázisában voltak. Azt egyelőre nem hozták nyilvánosságra, mi okozta pontosan a tüzet, de a helyi média a jelenleg Dél-Európát sújtó hőség következményekét sejti az okok mögött. A stúdióban a tűz keletkezésekor egyébként épp forgott egy nemzetközi Netflix-produkció: a Charlize Theron főszereplésével bemutatott A halhatatlan gárda második részén dolgoztak épp, a tűzeset miatt azonban ideiglenesen felfüggesztették a forgatást.

Nem ez volt az első tűzeset a Benito Mussolini által építtetett filmgyárban: 2018-ban az ókori Rómát mintázó díszletek égtek le. 

The post Tűz ütött ki a római Cinecittá stúdióban, egy Netflix-projektet le is állítottak first appeared on 24.hu.

…read more


Source:: 24.hu

      

(Visited 1 times, 1 visits today)




Dancing with the Stars első élő show szeptember 25-én!