- Csütörtökön Orbán Viktor beszédével veszi kezdetét Dallasban az amerikai konzervatívok rendszeres találkozója, a CPAC (Conservative Political Action Conference).
- A magyar miniszterelnök 13.40-kor – közép-európai idő szerint 20.40-kor – áll színpadra, és tartja meg “Hogyan küzdünk mi?” (How we fight?) című előadását a Hilton Anatole-ban.
- A CPAC-en ritka vendég egy külföldi miniszterelnök – de még szokatlanabb, amikor szövetséges ország vezetője úgy utazik az Egyesült Államokba, hogy nem a Fehér Ház hívja.
- Orbán a jobboldal ideológiai fundamentumairól és a magyar modellről beszél majd republikánus barátai előtt.
- De a figyelem középpontjában természetesen Donald Trump áll majd, és Orbán is a volt elnök újraindulásában látja a konzervatívok nagy esélyét.
1974-ben rendezte meg először az Amerikai Konzervatív Unió (ACU) a CPAC-et, ami az évtizedek során az amerikai jobboldali közélet legfontosabb találkozójává nőtte ki magát.
Évről évre ezrek vesznek részt a Republikánus Párt, azaz a Grand Old Party (GOP) konferenciáján, politikusok és újságírók mellett tanácsadók, aktivisták és természetesen szimpatizánsok is.
Republikánus nagyágyúk gyakran itt jelentik be indulásukat az elnökjelöltségért, az esélyesek pedig igyekeznek nagyot mondani, és tematizálni a közbeszédet.
Fontos esemény a CPAC-en a vendégsereg szimpátiaszavazása is: a közönség megválasztja, kit tekint vezetőjének, vagy épp kit látna legszívesebben a GOP elnökjelöltjeként a következő választáson. Papírforma szerint az elmúlt három alkalommal Trump elnök nyerte a voksolást, mindannyiszor a floridai kormányzó Ron DeSantis előtt.
Trump 2020-as bukása óta megnőtt az igény az ehhez hasonló együttlétekre: 2021-ben két CPAC-et is rendezett az ACU, és idén is ez lesz a második az Orlandóban megtartott februári alkalom után. Külföldön is rendeznek újabban CPAC-et, bár ezek politikai jelentősége az amerikai közéletben elenyésző: 2017-ben Japán adott otthont az első Amerikán túli találkozónak, idén májusban Budapesten pedig megrendezték az első európai CPAC-et is.
Budapesten hiába Orbán volt a főszónok, egyetlen prominens sem tette tiszteletét a republikánusok közül, arra viszont alkalmas volt a rendezvény, hogy a szervező Alapjogokért Központ szoros kapcsolatot építsen ki a CPAC-szervezőbizottságot vezető Matt Schlappel, és lobbizzon a magyar kormányfő amerikai meghívása mellett.
Orbán útja a republikánus nyilvánosság felé
Orbán megítélése ugyan a republikánusok között ellentmondásos, de népszerűsége összességében növekvőben van, és egyre többen egy új konzervatív reneszánsz előfutáraként tekintenek rá Amerikában. Hogy ez így legyen, abba sok melót tettek a kormány lobbistái, és még több pénzt a magyar adófizetők.
Ez a folyamat 2016-tól kezdve gyorsult fel. Trump megválasztása előtt Orbán volt az egyetlen nyugati vezető, aki már a megméretés előtt a republikánus jelöltet biztosította támogatásáról, ehhez képest csalódásként élte meg, hogy a győzelem után sokáig nem sikerült intézményes kapcsolatot kiépíteni az új adminisztrációval. Ebben az időben Connie Mack egykori floridai képviselő volt a magyar kormány elsőszámú lobbistája, akitől rövid úton meg is szabadultak.
Halovány reménynek látszott, hogy az új elnök magyar származású biztonságpolitikai tanácsadója, Sebastian Gorka lehet az összekötő kapocs a Fidesz és az amerikai …read more
Source:: 444.hu
Dancing with the Stars első élő show szeptember 25-én!