Három pápánk lesz?

Csaknem egy évtized telt el azóta, hogy XVI. Benedek nyugdíjba vonult, lemondott, és így hatszáz év után az első pápa lett, aki még életében átadta a trónt. Ez azt is jelentette, hogy Benedek nyugdíjazásával tulajdonképpen két pápa lett, Benedek emeritusszá vált, Ferenc pápa pedig szolgálatba lépett. Erről és a két pápa közötti barátságról a Netflix filmet is készített Anthony Hopkins és Jonathan Pryce főszereplésével (A két pápa).

Az utóbbi időben azonban a sokszor már kerekesszékkel közlekedő Ferenc pápa is pedzegette, hogy nyugdíjba vonulna. Ha ez megtörténne, akkor már három élő pápa lenne? Ezt fejtegeti a Guardian cikke.

„Nem katasztrófa lecserélni a pápát”

A 2013 óta hivatalban lévő Ferenc pápa a múlt hétvégén Kanadába látogatott, hogy bocsánatot kérjen a őslakos gyerekek bántalmazásáért, amelyet a nagyrészt katolikus fenntartású bentlakásos iskolákban szenvedtek el. A pápa az utazást a „bűnbánat zarándokútjának” nevezte. Hazautazása közben a repülőn interjút adott több újságnak, ekkor beszélt először a visszavonulás lehetőségéről.

Azt mondta, hogy a térdszalagjai már nem az igaziak, és hogy a kanadai út egy afféle teszt volt, ami megmutatta, hogy kicsit lassítania kell, és egy nap talán visszavonulnia.A 85 éves Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy nem gondolt még arra, hogy lemondjon, de elmondása szerint, „nyitva áll az ajtó”, és úgy véli, nincs semmi baj azzal, ha egy pápa visszalép.

„Nincs ebben semmi különös. Ez nem katasztrófa. Le lehet cserélni a pápát. Azt gondolom, hogy az én koromban és ilyen korlátok között spórolnom kell az energiámmal, hogy tudjam az egyházat szolgálni, vagy éppen ellenkezőleg: elgondolkodni azon, hogy félreálljak” – mondta Ferenc pápa.Az egyházfő egészségi állapota egyre romlik. Még tinédzser korában eltávolították a fél tüdejét, isiásza van, tavaly pedig műtéti úton eltávolították a vastagbelének egy részét. A műtét után tartós mellékhatások jelentkeztek, de valószínűleg hamarosan ismét műteni kell a térdében túlfeszült ínszalag miatt.

Lemondani vagy nem lemondani?

„Ferenc pápa nem sokkal megválasztása után azt mondta, hogy Benedek pápa lemondása megváltoztatta a pápaság intézményét, és ezentúl minden pápának el kell gondolkodnia azon, hogy le kell-e mondania, mert már nem érzi elég erősnek magát” – mondja Austen Ivereigh, pápai életrajzíró.

Ivereigh szerint a modernkori pápáknak már rengeteget kell utazniuk, rengeteg tömegrendezvényen és találkozón kell részt venniük, ami jó erőnlétet kíván. A modern orvostudománynak köszönhetően ugyan kitolható az élettartam, de bizonyos életkor fölött már nagyon gyenge és törékeny a szervezet. Úgy látja, hogy az „életre szóló” pápaválasztás inkább úgy értendő, hogy „addig, amíg a pápának életereje van” az egyházat szolgálni.

XVI. Benedek pápa nyugdíjba vonulásakor felvette a pápai emeritus címet, továbbra is a Vatikánban él, és a hivatalos fehér pápai reverendát is viseli. Ferenc pápa viszont már most jelezte, hogy ő a római emeritus püspök címet venné fel, nem viselné a fehér reverendát, és nem maradna a Vatikánban.

Ivereigh szerint a két pápa léte már önmagában sem egyszerű, az …read more


Source:: 444.hu

      

(Visited 1 times, 2 visits today)




Dancing with the Stars első élő show szeptember 25-én!