
Ahogy a kijevi csata, úgy a harkivi offenzíva során felszabadított ukrán városokban is a megszállók embertelenségének nyomaira bukkantak az ukrán hatóságok. Izjumban, amit az orosz erők márciusban komoly csatában foglaltak el, ezidáig legalább 440 holttestet találtak egy tömegsírban.
Az áldozatok között vannak, akik nyilvánvalóan a város bombázásában vesztették életüket, de a beszámolók szerint olyan áldozatokat is találtak, akiket hátra kötözött kézzel dobtak a tömegsírba. Ők biztos nem a bombázásokban vesztették életüket.
“Az exhumált holttestek 99 százaléka erőszakos halál nyomait mutatja” – közölte Oleh Szinehubov, Harkiv megye kormányzója az AFP francia hírügynökséggel. Elmondása szerint az egyik áldozat nyakában például kötél volt. “Nyilvánvaló, hogy ezeket az embereket megkínozták és kivégezték” – mondta az összekötözött kezű áldozatokról a kormányzó. A francia hírügynökség tudósítója személyesen is látott egy holttestet, aminek össze volt kötözve a keze. Elmondása szerint a holttest állapota alapján megállapíthatatlan volt, hogy polgári vagy katonai ruházatban temették el.
“Oroszország csak halált és szenvedést hagy maga után. Gyikosok. Kínzók” – írta Volodimir Zelenszkij elnök a Twitteren közzétett posztjában a sír feltárása után.
“Az Európai Uniót mélységesen megrázza, hogy az ukrán hatóságok tömegsírt tártak fel. A lehető legszigorúbban elítéljük az embertelenséget. Az orosz agresszió vért és pusztulást hagy maga után szerte Ukrajnában” – reagált a hírre Josep Borrell, az Európai Unió külügyminisztere.
Az ukrán hatóságok az Izjumban feltárt tömegsír mellett állításuk szerint tíz “kényszervallató-kínzó központot” találtak Harkiv megyében. “Polgárok ezreit gyilkolták már meg, és még többeket kínoztak, bántalmaztak, erőszakoltak meg, raboltak el vagy telepítettek ki. Oroszország, a politikai vezetése, és mindazok, akik részt vesznek a nemzetközi jog jelenleg is folyamatban levő megsértésének, mind felelősségre lesznek vonva” – közölte Borrell. (Via The Guardian 1, 2)
…read more
Source:: 444.hu
Dancing with the Stars első élő show szeptember 25-én!