„Szerencsétlen balesetnek” nevezte az iráni rendőrség, hogy agyonvertek egy fiatal nőt

A vallási elnyomás szimbóluma lett annak a fiatal iráni nőnek az esete, akit az erkölcsrendészek agyonvertek, mert állítólag nem tartotta be a hidzsáb viselésére vonatkozó szabályokat. A Reuters információi szerint a rendőrség a kihallgatáson „szerencsétlen balesetnek nevezte a történteket.

A huszonkét éves, kurd származású Mahsa Amini szeptember 13-án utazott Teheránba, hogy meglátogassa családját. A fővárosban egy ellenőrzés során az iszlamista erkölcsrendészet kifogásolta a nő viseletét, ezután szemtanúk és a család beszámolói szerint berángatták egy furgonba, majd brutálisan megverték. A történtekről videó is készült, amiben látható pár snitt a lány elhurcolásáról, és arról, ahogy Amini a kórházi ágyon fekszik.

Beszámolók szerint amikor kórházba került, Amini már agyhalott volt. Három napig volt kómában, de szeptember 16-án meghalt. Szeptember 17-én a nő temetésére összegyűlt tömegben tüntetés alakult ki, ahol diktatúraellenes jelszavakat is kiáltoztak. Az iráni rendőrség könnygázt vetett be a tüntetők ellen és a tömegbe lőtt. Ebben a videóban egy, a lövöldözésben súlyosan megsérült férfit visznek ki a gyülekezők közül.

A Reuters a Fars tudósítójára hivatkozva közölte, hogy a hétfői kihallgatáson az iráni rendőrség „szerencsétlen balesetnek” titulálta az esetet. Korábban azt állították, a lány a rendőrségi intézkedés közben szívrohamot kapott.

…read more


Source:: 444.hu

      

(Visited 1 times, 2 visits today)




Dancing with the Stars első élő show szeptember 25-én!