Hogy nem veszi észre valaki, hogy a barátnője valójában egy kecskeszakállas férfi?

Az interneten ismerkedő férfiak talán egyik legnagyobb rémálma, hogy egy bájos női profil mögött valójában egy szőrös férfi rejtőzik. A 2010-es évek fordulóján az internetet övező naivitás még kevésbé késztette óvatosságra az embereket, könnyebben estek lájkok és Facebook-üzenetek által szerelembe. A Netflix Első kézből-szériájának újabb darabja, A barátnő, aki nem létezett épp egy ilyen átverést mutat be, amelynek pikantériáját az adja, hogy Amerika kedvenc focistájával esett meg.

Manti Te’o, az amerikai futball feltörekvő csillaga sem gondolta, hogy az interneten előbb barátjává, majd szerelmévé váló kaliforniai lány valójában egy transznemű szamoai férfi.

Te’o nem úszta meg annyival, hogy jól kiröhögték a haverjai. Szerelmi élete a képernyőkre került, egy emberként sírt vele a nemzet, amikor egy rendkívül fontos meccs előtt néhány nappal a barátnője leukémiában meghalt, néhány hónappal később pedig ugyanez a nemzet egy emberként röhögött rajta, mikor kiderült: a lány sosem létezett, internetes átverés áldozata lett a sportoló. Az ügy 2013-ban Amerikában az év sportbotránya volt, amely nemcsak arra világított rá, hogy milyen veszélyeket rejt az internet, hanem arra is, milyen hihetetlenül gyorsan tud eszkalálódni a gyűlölethullám percek alatt romba döntve egy ígéretes karriert.

A fiatal fiú még a Facebook hajnalán fogadta el mit sem sejtve az ismerősnek jelölést Lennay Kekuától, egy csinos, szintén polinéz származású lánytól, akivel online beszélgetni kezdett. Kapcsolatuk hamarosan komolyra fordult – már ha lehet komolynak nevezni azt, hogy sosem találkoztak élőben. Rendszeresen telefonáltak, Te’o szerelmet is vallott a lánynak, és érthető módon egyre sürgette az élő találkozást. Ekkor jött a hír, hogy a lány autóbalesetet szenvedett, kis híján meghalt, ennek tetejében a kórházban leukémiával diagnosztizálták. Te’o próbálta tartani a lelket a lányban, ám ahogy a karrierje egyre szárnyalt, kezdtek elhidegülni egymástól, a sportoló számára pedig eljött élete egyik legrosszabb napja. Délelőtt szeretett nagymamája halt meg, hat órával később a barátnőjével folytatott veszekedős telefonbeszélgetés után Lennay halálhírével hívták fel. Az éppen élete egyik legfontosabb meccse előtt álló férfi összetört, majd felemelkedett, győzelemre vitte csapatát, a médiában cikkek százai késztették zokogásra az olvasókat, és méltatták a hősies, gyászoló fiatal tehetség diadalmenetét. Egy valamirevaló romkomrendező valószínűleg máris könnyeit törölgetve, ordítva követelné a film megfilmesítési jogait, hisz egy ilyen gyönyörű, szívfacsaró szerelmi történet vászonért kiált.

De akár sportfilmként is megállhatná a helyét Te’o története: a hawaii születésű játékos az amerikai futball feltörekvő csillaga volt, akinek már tinédzserkorában a legnagyobb csapatok toborzói figyelték minden mozdulatát. A film pontosan dokumentálja azt az őrületet és kultuszt, ami odahaza az amerikai futballt övezi, a laikusok számára is élvezhető betekintést nyújt az elsősorban tengerentúlon népszerű sport rejtelmeibe. Egy mezei európai nézőhöz az amerikai fociból legfeljebb annyi jut el, hogy szájkosaras férfiak egy labdát kergetve ugranak egymásnak, amelynek a végén általában Tom Brady győz, az év meccsének szünetében pedig fél Hollywood fellép. A sztorihoz óhatatlanul hozzátartozik a sportháttér, ám nem kell aggódni azoknak sem, akik nem ismerik a sportágat, esetleg félnek attól, hogy túlszakmázzák a témát, a …read more


Source:: 24.hu

      

(Visited 1 times, 1 visits today)




Dancing with the Stars első élő show szeptember 25-én!