I. Ferdinánd nápolyi király lánya, Aragóniai Beatrix 19 éves volt, amikor Hunyadi Mátyás magyar király 1476-ban feleségül vette – az uralkodónak ez volt a második házassága. Magyarországra érkezésével gyökeres változások mentek végbe Visegrádon, ugyanis az itáliai etiketthez szokott Beatrix Mátyás addig nyitott és közvetlen udvartartása helyett sokkal reprezentatívabb – és egyúttal zárkózottabb – udvari életet szervezett.
Az itáliai stílusú udvartartásnak (is) köszönhetően Visegrád Közép-Európa szellemi életének központja lett, igaz, ezzel egy időben Mátyás elszigetelődött magyar környezetétől, amit az akkori arisztokrácia ugyancsak rossz néven vett. Beatrix tevékenysége aztán más területen is negatív megítélés alá esett, így például politikai ambícióit már a kezdetektől fogva hataloméhségének tulajdonították – írja a Rubicon.hu.
Miután megözvegyült, az ambiciózus királyné mindent megtett annak érdekében, hogy – egy második házasság révén – megtarthassa trónját, amit az utókor ugyan hűtlenségnek és égbekiáltó bűnnek könyvelt el, a kor szellemiségétől azonban egyáltalán nem volt idegen. II. Ulászló 1490 októberében feleségül vette, hogy segítségével megszilárdíthassa uralmát, de nem tervezett hosszú távon Beatrixszal.
Bakócz Tamás egri püspökként adta össze párt szűk körben, a tudatosan formai hibákkal lebonyolított esküvővel kicsalják Beatrix vagyonát, majd a házasságkötés érvénytelenségére hivatkozva annak felbontását kérték a pápától. VI. Sándor pápa végül 1500-ban kimondta Ulászló és Beatrix házasságának érvénytelenségét, miután pedig a királyné addigra felélte vagyonának nagy részét, úgy döntött, hazatér szülőföldjére.
A megalázott asszony élete utolsó éveit Ischia szigetén, illetve Nápolyban töltötte, és saját bukása után azt is végig kellett néznie, ahogy az itáliai háborúk során az Aragóniai-dinasztia hatalma a félszigeten is leáldozik. A nagyravágyó királyné 1508. szeptember 23-án, Nápoly városában fejezte be életét, és a város egyik monostorában helyezték őt végső nyugalomra.
The post Így halt meg Mátyás király felesége first appeared on 24.hu.
…read more
Source:: 24.hu
Dancing with the Stars első élő show szeptember 25-én!