Miután a Fidesz nem indította újra az áprilisi 3-ai választáson a korrupció miatt vád alá helyezett Simonka György volt Békés megyei országgyűlési képviselőt, a korábbi politikus ismét munkába állt – derült ki az Opten céginformációs adatbázisából.
Simonka a mezőgazdasággal foglalkozó, Bodzási Termelő és Szolgáltató Start Szociális Szövetkezet irányítását vette át május végén igazgató elnökként. A veszteséges és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal végrehajtásával terhelt szövetkezet eddig nem volt ismert a nyilvánosság előtt, legalábbis nem szerepel a politikus és 32 társa elleni vádemelésben érintett társaságok közt. A szövetkezetről szólva Simonka azt közölte lapunkkal, hogy növénytermesztéssel és támogatásokkal kapcsolatban adnak tanácsokat. Kérdésünkre, hogy európai uniós támogatásokhoz adnak-e tanácsot, azt felelte:
Nem, abban nem vagyunk otthon.
A támogatások lehívására vonatkozó tanácsadás azért is figyelemre méltó, mert az országgyűlési képviselőt és társait az európai uniós és hazai költségvetést megkárosító 1,4 milliárd forintos költségvetési csalással vádolják.
A volt politikus által átvett szövetkezet telephelye ráadásul egy olyan ingatlanra van bejegyezve, ami a Simonkáék elleni vádak fókuszában álló, mára felszámolt és megszüntetett Magyar Termés Tész Kft. tulajdona volt. Az utóbbi cégnek ez a medgyesbodzási külterületi telephelye volt az egyetlen olyan vagyona, amit a felszámolási eljárás során nem sikerült értékesíteni. Mint azt megírtuk, a többi vagyont – elsősorban földeket – szinte kivétel nélkül a Simonka ismerőseihez és rokonaihoz köthető társaságok vásárolták fel az eredetileg becsült értéküknél jóval olcsóbban.
A területen azonban osztozkodniuk kell a magyar állammal, amely kisebbségi tulajdonos lett. Ez azért alakult így, mivel a felszámolás során nem sikerült értékesíteni az ingatlant, így a cég megmaradt vagyona úgynevezett vagyonfelosztás útján kerül a hitelezők – köztük az állam – tulajdonába.
Ugyanakkor fontos tényező, hogy a terület főtulajdonosa egy olyan cég lett, amelyik nem volt hitelezője a Magyar Termés Tész Kft.-nek. Mint megtudtuk, a Simonka-ismerősök érdekeltségében álló AKM Invest Vagyonkezelő Zrt. a különböző hitelező bankok követeléseit vásárolta fel. Az UniCredit Bank például már 2016-ban értékesítette a követelését, ami csaknem 280 millió forintra rúgott. Bár a bank kérdésünkre nem árult el részleteket, a követelésvásárlási piacot ismerő forrásaink szerint ezeket a követeléseket töredékáron adják-veszik. A cég felszámolójától azt is megtudtuk, hogy az MKB Bank is eladta követelését, ami 90 millió forintról szólt, ám a hitelintézetet hiába kerestük, nem válaszoltak kérdéseinkre.
Feltehetően ezeket a követeléseket vásárolta fel a volt fideszes politikus ismerőseinek érdekeltsége. Biztosat azért nem lehet tudni, mert sem a felszámoló, sem a magyar állam érintett szervei, sem az ügyben hivatalosan eljáró Gyulai Törvényszék Cégbírósága nem közölt részleteket. Az utóbbi megkeresésünkre azt írta: „Az eljárásban résztvevő személyek ismerhetik meg engedély nélkül vagy külön …read more
Source:: 24.hu
Dancing with the Stars első élő show szeptember 25-én!