Az OTP elnök-vezérigazgatója a szegedi közgazdász-vándorgyűlésen panaszkodott arra, hogy szerinte az állam túlterheli a Magyarországon működő bankokat. Csányi Sándor úgy látja, az idén bevezetett extraprofitadó csak súlyosbított az amúgy is túlterhelt bankszektor helyzetén. A Portfolió beszámolója szerint azt mondta: „Számomra érthetetlen, hogy befektetési szempontból néhány banknak miért éri meg még mindig itt lenni.”
„Teljesen érthetetlenek ezek a beavatkozások, és úgy érzem, nem látja mindenki tisztán a gazdaságirányításban, hogy a bankszektor igenis nehéz helyzetben van: osztalékbevételek nélkül számítva veszteséget realizál, és nem éri meg ide befektetni” – mondta Csányi Sándor.
Csányi számításai szerint 2010 óta a magyar bankszektor nyeresége 3666 milliárd forinttal maradt el az elvárt hozamtól. Ez 2021-es jelenértéken számítva eléri a 8336 milliárd forintot. Azt mondta, hogy a kamatstop meghosszabbítása mintegy 85 milliárd forint extra terhet jelent.
De a 150 ezer forintig ingyenes készpénzfelvétel mellett arra is panaszkodott, hogy Magyarországon a jogrendbe és a polgári szerződésekbe bármikor beavatkozhat az állam.
…read more
Source:: 444.hu
Dancing with the Stars első élő show szeptember 25-én!