Oroszország nem indítja cselgáncsozóit az idei világbajnokságon, ami Üzbegisztánban rendeznek október 6. és 13. között. A távolmaradásról Vaszilij Anyiszimov, az Orosz Judo Szövetség (FDR) elnöke nyilatkozott a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek. Az FDR annak ellenére határozott a visszalépés mellett, hogy versenyzői ott lehetnének a taskenti vébén, igaz, a sportág nemzetközi szövetsége (IJF) márciusban csak semleges színekben, a nemzeti himnusz és zászló használata nélkül engedélyezte az orosz részvételt.
A judo Vlagyimir Putyin egyik kedvenc sportja, idén márciusig ő volt a Nemzetközi Judo Szövetség tiszteletbeli elnöke, de Ukrajna lerohanása miatt megfosztották a tisztségtől.
Az IJF egyike azon kevés világszövetségnek, ami csak részben tettek eleget a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) február végi felhívásának, amiben Oroszország ukrajnai háborúja miatt különböző büntetések érvénybe lépését javasolta, így azt, hogy a nemzetközi sportági szövetségek tiltsák ki versenyeikről Oroszország és az inváziót támogató Fehéroroszország sportolóit. „Nem veszünk részt a világbajnokságon” – közölte külön indoklás nélkül Anyiszimov. Ukrajna korábban azzal fenyegetőzött, hogy bojkottálja a vébét, ha azon oroszok is indulhatnak. (MTI)
…read more
Source:: 444.hu
Dancing with the Stars első élő show szeptember 25-én!