17 év fegyházat kértek az idős áldozatát 58 szúrással kivégző monori fiatalra

Minősített emberölés miatt emelt vádat a Pest Megyei Főügyészség azzal a 21 éves férfival szemben, aki 58 szúrással, illetve vágással végzett a 73 éves áldozatával Monoron.

Nisóczi József Levente, a Pest megyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy 17 év fegyházat és 10 év közügyektől eltiltást kértek a különös kegyetlenséggel, bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberöléssel vádolt férfire előkészítő ülésen történő beismerés esetére.

Az ügy másik vádlottjára – aki pénzt akart levenni az áldozat bankkártyájáról – kilenc hónap felfüggesztettet kértek.

A férfi egy bútorügylet során került kapcsolatba a nyugdíjassal. Az idős férfi fel szerette volna újítani a Monoron vett házát, ezért eladta belőle a régi bútorokat, amiknek egy részét pont az elkövető édesanyja vett meg tőle. Ezen ügylet kapcsán ismerkedett meg a nyugdíjas a későbbi gyilkosával.

police.hu

K. Róbert elment az idős férfihez, hogy elvigyen egy már korábban kifizetett, de még el nem szállított bútort. A szállítást követő délután azonban ismét megjelent nála, és iszonyú vérfürdőt rendezett.

Kapcsolódó
A szétkaszabolt áldozattól vett bútorokat a monori gyilkos anyja a vérfürdő előtt

A nyugdíjast húsz szúrással, vágással kivégző K. Róbert azt állítja, hogy védekezésképpen használta a tapétavágót. Elrendelték a letartóztatását.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint összesen 58 szúrást, illetve vágást ejtett a nyugdíjason. Hármat az arc bal oldalán, ötöt az arc jobb oldalán; a nyak felső, illetve alsó harmadában kettőt-kettőt, a nyak középső harmadában hetet; a nyak hátsó felszínén tizenkettőt; a bal vállon, illetve alkaron egyet-egyet; a bal kézen hármat; a jobb vállon hetet; a jobb felkaron nyolcat; a jobb kézen négyet, a mellkason kettőt, a háton pedig egyet.

police.hu

A nyaki vágások átmetszették a pajzsporcot, a gégeporcot, a nyaki izmokat, a bal oldali nyaki visszeret, valamint a kisebb verőérágakat. A szakértő megállapította, hogy az idős férfi halálát a nyaki verő- és visszérsérüléshez társult vérvesztéses sokk, valamint a légembolizáció okozta szívmegállás okozta.

Az áldozat holttestére a lánya talált rá a spájzban. K. Róbert meglehetősen furcsa magyarázattal állt elő az elfogása után. Azt állította, hogy összeveszett az idős férfivel, aki rátámadt, és ő csak védekezésképp szúrta meg többször is a sniccerrel.

Ezt követően bevonszolta az áldozata holttestét a spájzba, újságpapírokat, és szemeteszsákot dobált rá:: „bepánikoltam és menekültem onnan, aztán elvittem az autóját” – mondta a vallomásában.

K. Róbert egy közeli erdőben elégette a véres ruháit, a nyugdíjas összetört kocsiját pedig Monorierdőn hagyta. Az áldozat tárcájában talált bankkártyával K. Róbert ismerőse, a 31 éves K. Dávid kétszer is megpróbált felvenni százezer forintot, de nem járt sikerrel, mert nem tudta a kódot.

Az ügyészség 17 év fegyházat kért az áldozatát szétkaszaboló fiatal férfire.

<iframe loading="lazy" title="YouTube video player" src="https://www.youtube.com/embed/XIUKmE2M6Fk" width="560" height="315" frameborder="0" …read more


Source:: 24.hu

      

(Visited 1 times, 1 visits today)




Dancing with the Stars első élő show szeptember 25-én!