A csengeri örökösnő újra azt állítja, hogy milliókat adott át készpénzt Kósa Lajosnak

A botrány 2018-as óta kitörése először adott interjút a csengeri örökösnőként ismertté vált P. Mária (korábban Sz. Gáborné). A Partizán által készített beszélgetés előzetesében újra azt állította, hogy milliós nagyságrendben adott át direktben készpénzt Kósa Lajos számára, amit a Kiskun-Trade Kft.-től kapott.

A csengeri nő korábban azt állította, hogy egy 1300 milliárd forintos örökség vár rá Németországban, a pénz megszerzéséhez pedig több embertől is kért kölcsönöket. Az ügybe belekeveredett a Kósa Lajos is, aki megígérte a nőnek, hogy segít befektetni az elképesztő összeget, amiből egyébként 4 BMW-gyár is kijött volna. Kósa valamiért nem fogott gyanút, az ügyvédje még közös céget is alapított az asszonnyal, négyszer is találkoztak Svájcban . Az ügyben előkerült egy közjegyzői dokumentum, ami Kósa anyja nevére utaltatott volna 800 millió forintot P. Máriától.

A nő rendőrségi vallomásában azt állította, hogy összesen tíz tételben egy cégtől összesen 68 millió forint érkezett hozzá, amit viszont Kósa Lajosnak szántak vesztegetési pénzként. Az örökösnő a dokumentum szerint azt vallotta, hogy Kósa Lajos és sofőrje felváltva jártak hozzá, hogy készpénzben elvigyék a korábban átutalt összegeket. De a Legfőbb Ügyészség közleménye szerint ezt a vallomását P. Mária később visszavonta. Most a Partizánnak viszont újra a pénzáramlásról kezdett bezsélni. .

…read more


Source:: 444.hu

      

(Visited 1 times, 1 visits today)




Dancing with the Stars első élő show szeptember 25-én!