Ismét együtt vacsorázik a nagymama és a tévedésből meghívott srác

🖤

Jamal Hinton és Wanda Dench furcsa párosáról még 2016-ban írtunk először, amikor megosztották szokatlan történetüket az interneten.

Jamal akkor sms-ben kapott meghívást egy hálaadásnapi családi vacsorára az állítólagos nagymamájától – mint később kiderült, aki az üzenetet küldte, az nem az ő nagymamája, és nem is neki szánta a meghívást. A férfi fényképes bizonyítékot kért az idős hölgytől – amit a nő el is küldött abban a hiszemben, hogy azt az unokája fogja megkapni. Ezután Jamal közölte vele, hogy tévedés történt, ám viccből megkérdezte:

De azért én is kaphatok a vacsorából?

Mire válaszul a nő nagymamai princípiumára hivatkozva (nagymamák dolga = mindenkit megetetni) valóban meghívta az ünnepi vacsorára az akkor 17 éves fiút.

Azóta hagyománnyá vált, hogy együtt töltik a hálaadást,

amiben még a koronavírus sem állíthatta meg őket. Az idei ünnep közeledtével – a nagy érdeklődésre való tekintettel – Jamal megosztotta Twitter oldalán, hogy idén sem szeretnének szakítani tradíciójukkal:

Kérdéseitekre válaszolva: igen, idén hetedszerre is együtt fogjuk tölteni a hálaadást! Csütörtökön találkozunk!

A köztük kialakult barátság kedves történetéről a Netflix The Thanksgiving Text, azaz A Hálaadásnapi Üzenet címen hamarosan bemutat egy dokumentumfilmet, de a megjelenés időpontját egyelőre nem közölték.

The post Ismét együtt vacsorázik a nagymama és a tévedésből meghívott srác first appeared on 24.hu.

…read more


Source:: 24.hu

      

(Visited 1 times, 1 visits today)




Dancing with the Stars első élő show szeptember 25-én!