Rácz András: Kilenc hónap háború? Már majdnem kilenc év, és hol van még a vége

Napra pontosan kilenc hónapja, február 24-én indított Oroszország nagy léptékű, átfogó támadást Ukrajna ellen. Azonban ha figyelembe vesszük, hogy ez a háború 2014 kora tavasza óta tart, akkor nem kilenc hónapról, hanem majdnem kilenc évről beszélhetünk.

A modern európai történelem leghosszabb háborúja

A mostani események megértéshez fontos figyelembe venni, hogy ez a háború – a közbeszédben gyakran használt megfogalmazások ellenére – ténylegesen nem idén február 24-én kezdődött, hanem 2014 eleje óta tart. Több mint nyolc évvel ezelőtt, az ukrajnai forradalmat és hatalomváltást követően Oroszország először katonai erővel elfoglalta a Krím-félszigetet, majd április elején fegyveres felkelést robbantott ki Kelet-Ukrajnában, ami kezdetben gyorsan teret tudott nyerni.

Az ukrán ellentámadást 2014 szeptemberében az orosz reguláris hadsereg beavatkozása állította meg. Ukrajna rövid időn belül két nagy vereséget szenvedett, először szeptemberben Ilovajszknál, majd 2015 februárjában Debalcevénél. Mindkét vereséget egy-egy Moszkva által dominált fegyverszüneti megállapodás követte, ezek lettek a köznyelvben Minszk-I és Minszk-II néven ismert egyezmények. Bár ezek sem politikai rendezést, sem teljes fegyvernyugvást nem hoztak, arra alkalmasak voltak, hogy csökkensék a harcok intenzitását. A kelet-ukrajnai frontvonal 2015 nyarától 2022 februárjáig lényegében változatlan volt.

Ezt a hosszú, majdnem hétéves időszakot különös kettősség jellemezte, amelyet Lawrence Freedman amerikai elemző korlátozott háborúnak nevezett. Miközben Kelet-Ukrajnában alacsony intenzitású konfliktus zajlott az ukrán fegyveres erők és a Moszkva által támogatott szeparatisták között, az orosz–ukrán határ más szakaszain teljes béke honolt, működött a kereskedelem, a kishatárforgalom, és korlátozottan ugyan, de megmaradt a diplomáciai kapcsolat is Kijev és Moszkva között. A közkeletű „se béke, se háború” helyett tehát lényegében egyszerre volt béke és háború. Ezzel együtt azonban bár alacsony intenzitáson, de mégiscsak háború volt. Mindebből adódóan terminológiai értelemben a 2022 februárjától zajló eseményeket nem új háborúnak, hanem inkább a kilencedik éve zajló háború eszkalációs fázisának célszerű tekinteni.

A háború, amelyben Ukrajna 2014 óta igyekszik megvédeni magát Oroszországgal szemben, a modern európai történelem leghosszabbja. Érdemes belegondolni, hogy a második világháború is „csak” hat évig, 1939-től 1945-ig tartott, tehát az ukrajnai már most két évvel hosszabb, miközben még nem látszik a vége. Európában utoljára körülbelül kétszáz évvel ezelőtt volt ennyire hosszú folyamatos fegyveres konfliktus: a görög függetlenségi háború, amely az Ottomán Birodalom ellen 1821 és 1829 között zajlott, számos nyugati hatalom részvételével a görögök oldalán. A Szovjetunió afganisztáni háborúja 1979 és 1988 között időben hosszabb volt ugyan, ám egyrészt Ázsiában zajlott, másrészt igen valószínű, hogy az ukrajnai meg fogja dönteni az afganisztáni invázió szomorú rekordját.

Különösen akkor, ha nemcsak a 2014 februárjától 2022 februárjáig tartó időszakot számoljuk, hanem az azóta eltelt hónapokat is. Akkor arra jutunk, hogy három hónap híján kilenc éve tart a háború. Ilyen hosszú fegyveres konfliktus Európában utoljára a spanyol örökösödési háború volt 1701 és 1715 között, több mint háromszáz évvel ezelőtt.

Meghatározó félreértések

…read more


Source:: 444.hu

      

(Visited 1 times, 1 visits today)




Dancing with the Stars első élő show szeptember 25-én!