Svédország ne számítson Törökország támogatására a NATO-tagságához – mondta hétfőn Recep Tayyip Erdogan török elnök, miután a hétvégén a stockholmi török nagykövetség előtt tüntetők elégették a Korán egy példányát.
Azok, akik ilyen istenkáromlást engednek meg a nagykövetségünk előtt, nem számíthatnak többé támogatásunkra a NATO-tagságukhoz
– fogalmazott a hétfői kormányülés után a török államfő.
Tobias Billstrom svéd külügyminiszter nem kommentálta Erdogan megjegyzéseit, a Reutersnek adott írásbeli nyilatkozatában annyit közölt, szeretné megérteni, pontosan mi hangzott el, de hozzátette, továbbra is tiszteletben fogják tartani azt a Svédország, Finnország és Törökország között létrejött megállapodást, amely az észak-európai államok NATO-tagságának feltételeire vonatkozik.
A koránégetést Rasmus Paludan dán szélsőjobboldali pártvezető hajtotta végre, aki svéd állampolgársággal is rendelkezik. Ő a múltban már többször feltűnést keltett azzal, hogy nyilvánosan elégette az iszlám szent iratainak egy-egy példányát. Az incidens ellen több muszlim többségű ország, köztük Szaúd-Arábia, Jordánia és Kuvait is élesen tiltakozott. Legutóbb hétfőn, az iráni külügyminiszter fejezte ki felháborodását az esettel összefüggésben.
A szombati tüntetés résztvevői Svédország tervezett NATO-tagsága ellen tiltakoztak.
The post Erdogan: Koránégetés után Svédország ne számítson a NATO-tagsága támogatására first appeared on 24.hu.
…read more
Source:: 24.hu
Dancing with the Stars első élő show szeptember 25-én!