A NAÜ nem talált katonai felszerelést az ukrajnai atomerőművekben

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség ellenőrzéseinek eredménye negatív volt, nem találtak katonai felszerelést az ukrajnai nukleáris létesítményekben – jelentette ki Rafael Grossi, a szervezet főigazgatója kedden az Európai Parlament külügyi bizottságának meghallgatásán.

Grossi cáfolta az orosz Külső Hírszerző Szolgálat hétfői bejelentését, miszerint Ukrajna atomerőművek területén tárol nyugati országoktól kapott rakétákat és tüzérségi lőszert.

A főigazgató emlékeztetett: ez a második alkalom, hogy a NAÜ-nek sikerült megcáfolnia az orosz részről jövő valótlan állításokat, hogy ezekben a létesítményekben „veszélyes, illegális tevékenységek” folynak.

Orosz vezetők novemberben arra figyelmezettek, hogy Ukrajna úgynevezett „piszkos bombával” készül támadást elkövetni, vagyis olyan robbanószerkezettel, amely hagyományos töltetet tartalmaz, de radioaktív szennyezőanyagot szór szét. A NAÜ ezt követően alapos vizsgálatot folytatott, amelynek végén arra az eredményre jutott, hogy a vizsgált helyszíneken nem volt nyoma nukleáris tevékenységnek, illetve radioaktív anyagoknak.

Grossi a múlt hét elején utazott Ukrajnába, hogy a NAÜ Csernobilban, illetve három működő atomerőműben biztonsági szakértőkből álló állandó jelenlétet létesíthessen, ahogy azt december közepén a szervezet bejelentette. Az elképzelések szerint mintegy tucatnyi szakértő tartózkodna állandó jelleggel Ukrajnában. A megfigyelők jelenléte egyrészt az esetleges támadások kockázatának mérséklését szolgálja, másrészt a szakemberek állandó jelentéseket tesznek majd a létesítmények biztonságosságáról, illetve szükség esetén műszaki támogatást nyújthatnak.

(MTI)

The post A NAÜ nem talált katonai felszerelést az ukrajnai atomerőművekben first appeared on 24.hu.

…read more


Source:: 24.hu

      

(Visited 1 times, 1 visits today)




Dancing with the Stars első élő show szeptember 25-én!