Megkímélik az orosz képviselőket a vagyonnyilatkozatuk közzétételétől

Az orosz törvényhozás alsóháza harmadik és egyben utolsó olvasatban is elfogadta azt a javaslatot, ami alapján a képviselők nem kötelesek többé közzétenni a vagyonnyilatkozatukat. Az új szabály március 1-jén lép hatályba.

Pavel Kraszenyinnyikov, a Duma törvényhozási bizottságának vezetője hangsúlyozta, a képviselőknek továbbra is be kell majd nyújtaniuk nyilatkozataikat, de csak ezekből csak általános statisztikai információkat tesznek majd nyilvánosan hozzáférhetővé, személyes adatok nélkül.

Dmitrij Peszkov, az elnöki hivatal szóvivője szerint a nyilvános vagyonnyilatkozat megszüntetése nem befolyásolja a korrupció elleni küzdelmet, mivel a képviselőknek továbbra is be kell jelenteniük jövedelmüket. Peszkov azzal magyarázta az eljárás megváltoztatásának szükségességét, hogy a „különleges katonai művelet” sajátos helyzeteket hoz.

2022 végén az orosz tisztviselőknek megengedték, hogy a „különleges katonai művelet” alatt ne hozzák nyilvánosságra nyilatkozataikat. A háború kitörése óta számos orosz ügynökség teljesen vagy részben elzárta a hozzáférést a munkájukra vonatkozó adatokhoz, akkor is, ha azok nem csak katonai jellegűek. (Meduza)

…read more


Source:: 444.hu

      

(Visited 1 times, 1 visits today)




Dancing with the Stars első élő show szeptember 25-én!