A Feröer-szigeteken zajló, meglehetősen látványos és a külső szemlélő számára egyértelműen horrorisztikus rituálénak tűnő cetmészárlás képei évről évre bejárják a médiát, a különböző állatvédő szervezetek pedig egymást túlharsogva nevezik barbároknak, sőt, egyenesen náciknak a feröerieket. Az a tény, hogy minderről film készült, akaratlanul is azt vetítheti előre, hogy az állatvédők dühös kiáltványát látjuk majd a gonosz cetvadászok ellen, ám a Budapest International Documentary Festival (BIDF) Légy felelős kategóriájában bemutatkozó A bálna íze nem is állhatna ettől távolabb: az érem mindkét oldalát, annak teljes összeférhetetlenségét és a lehetetlen probléma áthidalásának lehetőségét is megmutatja, ráadásul meglepő nyitottsággal áll mindkét oldalhoz. A végeredmény egy letaglózó, helyenként brutális alkotás, amely alapjaiban véve változtathatja meg a néző szemléletét. Először azonban nem árt tisztázni:
A feröeri nyelven grindadrápnak, röviden csak grindnek nevezett hagyomány olyannyira beleivódott a feröeri identitásba, ahogy a delfinvér a helyiek minden porcikájába. Már a vikingek korában is fontos hagyomány volt a cetek – elsősorban a gömbölyűfejű delfinek – lemészárlása, ám akkor még valóban megélhetési szempontokból művelték. A leölt állatokat szinte az utolsó porcikájukig felhasználták: húsát megették, zsírjával világítottak, gyomrából úszót csináltak, sőt, még a felcsíkozott bálnapénisznek is megtalálták a hasznos felhasználási módját a cipőkészítésben. Ma már senki sem jár péniszbőrből készített cipőben, de a hagyomány ugyanúgy megmaradt: a feröeriek évente többször – jellemzően a júliusi és augusztusi hónapokban – százával mészárolják le a ceteket.
A rituálé a mai napig hasonlóan működik, igaz, ha lehet ilyet mondani egy mészárlás esetében, finomítottak a módszereken. A dokumentumfilm is hangsúlyozza, hogy a part közelében cirkáló hajók nem szándékosan vadásznak és üldöznek, ám ha megpillantanak egy delfincsordát, megpróbálják a sekélyebb vizek felé terelni őket. Amint ez sikerül, jóformán leáll az élet a környéken: a helyi rádióban bejelentik a grindet, a férfiak csapot-papot otthagyva vonulnak hajóikkal és szerszámaikkal a partra. A hagyomány komolyságát az is jól mutatja, hogy még a munkát is abba lehet hagyni miatta: a munkáltatók jellemzően elengedik dolgozóikat a vadászat idejére.
A ceteket hajókkal az öböl felé terelik, a mögéjük dobott kötéllel akadályozzák, hogy visszaforduljanak, ám az erre vonatkozó szigorú szabályok közt ott van az is, hogyha mégsem tudják így a partra terelni őket, akkor egérutat kell engedniük. A régen éles végű kampós botot ma már tompára cserélve az állat légzőnyílásába vágják, így rángatják ki őket a vízből, ahol aztán egyetlen suhintással elvágják a gerincvelőt – bár a filmben taglózó pisztolyhoz hasonlatos eszközöket is használnak –, a szintén szigorúan monitorozott és tanulmányozott gyilkolási módszer állítólag a leghumánusabb. A ceteket ezt követően leltárba veszik, majd még a helyszínen feldarabolják és szatyrokba pakolva szétosztják a húsukat és zsírjukat. Az így kiadagolt hús átlagosan 6–8 hónapra elegendő egy család számára.
Nem feröeriként nyilván borzasztó megérteni egy ilyen hagyományt, de ebben segítségünkre sietnek a helyiek: tanárok, édesapák, tisztességes emberek, akik nem kampányolnak saját igazuk ellen, nem állítják, hogy a grindet …read more
Source:: 24.hu
Dancing with the Stars első élő show szeptember 25-én!