Nukleáris hajtóművet tesztel a NASA

Az amerikai védelmi minisztérium kutatásokért felelős részlege (DARPA) és az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) olyan nukleáris meghajtású hajtóművet tesztel, amelynek segítségével 2027-ben már négy hónap alatt eljuthat egy űrhajó a Mars bolygóra – írja az MTI a NASA közleménye alapján.

A tervek szerint az atomhajtómű egy kisebb atomreaktor segítségével hajtaná meg az űrhajót, sokkal hatékonyabban, mint a hagyományos üzemanyagot használó rakétahajtóművek.

Az űrkutatási hivatal évtizedek óta kutatja a nukleáris meghajtás lehetőségeit. A védelmi minisztériummal való együttműködés keretében létrejövő projekt célja, hogy a kifejlesztett nukleáris meghajtású hajtómű legkésőbb 2027-ben már szolgálatba állítható legyen, és ezáltal az embereket szállító űrhajók a Holdon túli területeket is elérhetik majd – jelentette ki Bill Nelson, a NASA igazgatója.

A nukleáris meghajtás segítségével, ha minden jól alakul, akár már négy hónap alatt eljuthatna az űrsikló legénysége a Marsra. Mindez jelenleg kilenc hónapig tartana egy hagyományos üzemanyagot használó űrhajóval. A Mars-utazás így sokkal elérhetőbb és biztonságosabb lenne, mivel az asztronauták jóval rövidebb ideig lennének kiszolgáltatva a kozmikus sugárzásnak, emellett kevesebb rakományt és élelmiszert kellene szállítaniuk.

A hajtómű fejlesztésének költségei a 2023-as évben már 110 millió dollárt (39,4 milliárd forint) tesznek ki, de várhatóan több száz millió dollár mértékű lesz a 2027-re tervezett bemutatóra.

The post Nukleáris hajtóművet tesztel a NASA first appeared on 24.hu.

…read more


Source:: 24.hu

      

(Visited 1 times, 1 visits today)




Dancing with the Stars első élő show szeptember 25-én!