Tényleg egy német háborús film fogja letarolni az Oscar-gálát?

Hollywood behódolt a streamingnek, és már feliratokat is olvasnak – írtuk a tavalyi Oscar-jelöltekről szóló cikkünk címében. Ez a tendencia idén is látványos, sőt bizonyos szempontból most érte el a zenitjét. A Netflix gyártásában készült, német Nyugaton a helyzet változatlan kilenc jelölése eddig az idei Oscar legnagyobb meglepetése azzal együtt is, hogy lehetett számítani rá, a filmet nem csak a nemzetközi kategóriában fogják jelölni. Váratlan viszont a jelölések száma és egyenletes eloszlásuk a művészi (legjobb film, adaptált forgatókönyv, fényképezés) és technikai (legjobb hang, látványtervezés, speciális effektusok) kategóriákban.

Nyugaton a helyzet megváltozott

Ám Edward Berger filmjének elismerése – amely alighanem már a jelölések száma alapján is sokkal komolyabb, mint amiben a stáb reménykedett – nem a semmiből jött, és nem is forgatja fel az Oscar-díj hagyományait. Az utóbbi években, az Amerikai Filmakadémia tagságának kibővítésével rendre kiemelkedik egy-egy, nem angol nyelvű film a nemzetközi (régebben külföldinek nevezett) filmek mezőnyéből, és a zömében amerikai filmek számára fenntartott kategóriákban is versenyez. Ilyen régebben is előfordult az Oscar története során (a Suttogások és sikolyokat, Az élet szépet és a Szerelemet is jelölték a legjobb film Oscar-díjára), de az utóbbi években vált megszokottá. 2018 óta minden évben kapott jelölést a legfontosabb kategóriában legalább egy, döntően nem angol nyelvű film (noha a 2021-ben jelölt Minari amerikai gyártásban készült, és a koreai mellett angolul is beszélnek benne).

Netflix Nyugaton a helyzet változatlan.

A trend az Élősködők 2020-as győzelmével érett be: Pong Dzsunho filmje abban az évben nemcsak a legjobb nemzetközi film, hanem a legjobb film Oscarját is elnyerte. Ezek után tavaly a japán Vezess helyettem négy jelölése és egy elnyert díja jóval kevésbé lepett meg bárkit is.

Miközben a Nyugaton a helyzet változatlan jelöléseinek száma nem angol nyelvű filmek esetében példátlan az Oscar-díj történetében, továbbra sem valószínű, hogy az Élősködőkhöz hasonlóan a legjobb film díját is elnyerné (a legjobb nemzetközi Oscart viszont máris oda lehet adni Bergeréknek).

A számos jelölés sokkal inkább szól a film – kritikánkban is kiemelt – Oscar-barát stílusának és a gyártó Netflix tekintélyének. Kezdjük ott, hogy Erich Maria Remarque regényéből az amerikaiak már készítettek egy klasszikus adaptációt a harmincas évek elején, másrészt az új feldolgozás stábja sem ismeretlen a tengerentúlon (Daniel Brühl nemzetközi filmsztár, Edward Berger Patrick Melrose-epizódokat rendezett, az Oscar-jelölt operatőr, James Friend pedig brit). Ebből a szempontból tehát a Nyugaton a helyzet változatlan a legamerikaiabb nem amerikai film az idei mezőnyben.

Másfelől pedig a Netflix, amely néhány évvel ezelőtt még az amerikai filmipart megbolygató kívülállónak számított, mára maga lett a tengerentúli filmgyártás fősodra.

Nincs többé értelme arról beszélni, hogy a nagy filmstúdiók kivetik a soraikból a Netflixet – előbb tűnik valószínűnek, hogy a Netflix veszi át az ő helyüket, akár a gyártás volumene, akár a közönségsikerek szempontjából. A kritikai sikerre számot tartó, kisebb produkciók tekintetében pedig a Netflix és a többi streamingóriás már át is vette a stafétát a hagyományos stúdióktól. Az olyan filmekre, mint a Roma, a Házassági történet, A kutya karmai közt vagy a Szöszi egyre ritkábban ad …read more


Source:: 24.hu

      

(Visited 1 times, 1 visits today)




Dancing with the Stars első élő show szeptember 25-én!