Mindenki megnyugodhat, sikerült elérni, hogy a ferencvárosi szurkolók vonata „prioritást élvezzen” Németországban

Sikerült elérni, hogy a ferencvárosi szurkolók különvonata prioritást élvezzen Németországban, miután a helyi hatóságok minden előzetes jelzés nélkül megállították, majd hosszú ellenőrzésnek vetették alá őket, így nem érték volna el a Bayer Leverkusen–Ferencváros futballmérkőzést – közölte az MTI híre szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy a szurkolók számára most is zajlik a versenyfutás az idővel, miután előzetes jelzés és értesítés nélkül Németországban a vonatról mindenki leszállítottak és ellenőrzésnek vetettek alá egy rendkívül időigényes eljárás keretében.

„Amint értesültünk erről, azonnal kapcsolatba léptünk a német rendőrség képviselőivel, és kértük őket, hogy gyorsítsák fel az eljárást, ne veszélyeztessék a ferencvárosi szurkolók időben való megérkezését Leverkusenbe” – tudatta.

„A folyamatos megkeresések hatására valamit sikerült gyorsítani az ellenőrzésen, de ez így is több mint másfél órát igénybe vett, ami nyilvánvalóan nehezen elfogadható, és nehezen tudható be valamifajta baráti, konstruktív együttműködésnek” – tette hozzá.

Szijjártó Péter elmondta, hogy valamennyit sikerült gyorsítani a folyamaton, így a különvonat már úton van az úti cél felé, azonban a vasúttársaság közlése alapján, ha minden a normális menetrend szerint történne, akkor a drukkerek csak a mérkőzés kezdését követően érkeznének meg.

Mint közölte, a magyar külképviselet kapcsolatba lépett és segítséget kért a német vasúttársaság illetékeseitől, akik rendkívül konstruktívan és segítőkészen álltak ehhez a kérdéshez, megadva a prioritást a ferencvárosi szurkolók különvonatának a német vasúti közlekedési hálózatban.

A miniszter bejelentette, hogy minden Leverkusenbe rendelt magyar konzult a pályaudvarra küldtek, így ott fogják várni a szurkolókat, hogy a lehető leggyorsabban el tudjanak jutni a stadionba. (MTI)

…read more


Source:: 444.hu

      

(Visited 1 times, 1 visits today)




Dancing with the Stars első élő show szeptember 25-én!