Karácsony: Elveszíthetjük a szabad városokat, ha továbbra is azt játsszuk, hogy ki a legnagyobb kicsi

„Szabadságszerető magyarok, sziasztok” – kezdte beszédét Karácsony Gergely a Szabadságmenet színpadján az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinkszy út találkozásánál.

A főpolgármester visszautalt a tavalyi választási vereségre, majd gyorsan hozzátette: a tavasz mindig legyőzi a telet. Azzal folytatta, hogy a kerek évforduló jellemzi az idei március 15-ét: 150 éve egyesítették a fővárost, 175 éve volt szabadságharc és 200 éve született Petőfi Sándor. A főpolgármester előbb odaszúrt a Kiskőrösön beszédet mondó Orbán Viktornak, majd arról beszélt, hogy Magyarországot megint a történelem rossz oldalára sodorta a hintapolitika.

Szabadságot és békét Ukrajnának, szabadságot és békét Magyarországnak, szabadságot és békét minden népnek!

– mondta Karácsony.

Ezután a főpolgármester már a belpolitikáról, és elsősorban az ellenzékről kezdett beszélni. Karácsony szerint ellenzék 2019-ben azt mondta, hogy „vegyük vissza Budapestet, akkor ez sikerült”. Azóta minden nap megküzdünk, hogy Budapest „szabad emberek otthona legyen”.

Budapest, mint sok magyar város, köztársaság. Budapest köztársaság, és az is marad.

Karácsony hozzátette, hogy sokan azt remélték, hogy Budapestről indul majd a politikai változás 2022-ben, ám ez nem így történt.

a szabad országot nem értük el, de a elveszíthetjük a szabad városokat, ha továbbra is azt játsszuk, hogy ki a legnagyobb kicsit.

– üzent Karácsony feltehetően a DK-nak.

Szajki Bálint / 24.hu

Karácsony arról is beszélt, hogy a köztársáság ott van az orvosi kamarában, a tanárok tüntetésein, a környezetvédők munkájában, de ott van a helyi civilekben is. „A szabadságmenet nem ma ér véget, hanem ma kezdődik, találkozzunk jövőre ugyanitt, kicsit többet.” Ezután Karácsony átadta a színpadot az őt követő felszólalóknak, művészeknek.

The post Karácsony: Elveszíthetjük a szabad városokat, ha továbbra is azt játsszuk, hogy ki a legnagyobb kicsi first appeared on 24.hu.

…read more


Source:: 24.hu

      

(Visited 1 times, 1 visits today)




Dancing with the Stars első élő show szeptember 25-én!