„Szokott scrabble-özni?” – kérdezi tőlem István. – „Mert mi a feleségemmel, Krisztával rengeteget játsszuk. Imádom ezeket a szókirakósdi variációkat. Ébren tartja az agyamat, és nagyon szórakoztató is.”
Ülünk a ferencvárosi, lakótelepi lakás nappalijában, és egy olyan vak emberrel beszélgetek, aki agyafúrt módon, keresztben-hosszában betűkockákat akar kirakni, hogy szavakká formálja őket.
Ez így kezdésként talánynak sem rossz.
István volt valamikor Marcali kedvence. Legalábbis a boltban, ahol dolgozott. Nagyon sokan ismerték, a kereskedelmi szakmunkás iskola idején itt volt tanuló, és aztán meg is ragadt az üzletben. Szükség volt az efféle ügyes, jolly joker kereskedőkre: mindegy, hogy éppen a polcokat töltötte fel, vagy a húsos, a zöldséges pult mögül viccelődött a háziasszonyokkal, esetleg dugi árut tett félre némelyik törzsvevőnek – jól és nagy kedvvel végezte a dolgát. Ha már nem lehetett asztalos, amiről mindig is ábrándozott, akkor legalább érezze jól magát abban, ami helyette adódott.
Amúgy jó sűrű, melós élet volt az övé, de bírta. Mikor, ha nem húszévesen? Hajnalban kelt, megetette az állatokat vagy kapált a földeken, aztán reggel indult a bolti műszakba. Öt tehén, két bikaborjú, három bika várta haza, már 14 évesen is járatta, takarította őket, borjadzásban segédkezett, fejt, aratott, vetett. Több hektáros családi gazdaság volt az övék, az apja el is várta a segítségét: a házban több generáció élt együtt, a nagyszülők már nem dolgoztak, az anyja nem tudott, a pénz meg kellett. Nyaranta, a szezonban még alkalmi pincérnek, kisegítőnek is beállt a Balaton-parton.
Ezt a kemény életet szokta meg kiskorától kezdve. Régi vágású, vidéki nevelést kapott, maga körül se látott mást. Pedig ez nem is történt olyan régen: a nyolcvanas-kilencvenes években.
De akkor volt igazán önmaga, amikor motorra ülhetett. Megőrült a száguldásért, azért a szabadságérzetért, ami ilyenkor elfogta. Egy nehéz nap után csak előkapta a mocit, és kiengedte a gőzt. Eleinte a Simpsonon, aztán egy a Jawán végül egy Hondán. Nem finomkodott a sebességgel, fütyült a szabályokra: ment ő akár százhetvennel is, nem egyszer rendőrökkel a nyomában. Leginkább a Balatonhoz szeretett leugrani, 13 kilométer az egész, ott volt a szomszédban.
Új arcok, klassz, lebarnult csajok, és Pistinek jó a dumája. Tetszett neki, hogy a lányok nevetnek a viccein. Néha elkapott tőlük egy-egy biztató kacsintást, vagy csókolódzott velük, sokkal messzebb nemigen ment. Már említettük: tisztelettel teli srác volt, kicsit talán gátlásos is. Ugyanakkor mulyának igazán nem lehetett mondani: csinált ő jó kis üzleteket is, vette a német turistáktól a márkát. Akkortájt a bank házhoz ment a Balcsi-partra.
Tessék elhinni, az az élet, egész fiatalságomban, tele volt nekem színekkel. Például naplemente után, soha nem tudtam megunni a tavon tükröződő aranyhidat, ugye, így hívják, hogy aranyhíd? Vagy tetszik tudni, amikor a napkorong olyan pirossá válik, még ott van az ég alján, de már a hold is feljön. Olyan… nyugalmat érez ilyenkor az ember. Volt úgy, hogy késő este befejeztem otthon a munkát az állatokkal, fogtam magam, kiültem a ház elé, a csillagok meg, hát… Különösen augusztusban. És én ezt mind láttam. Ahogy persze láttam rossz arcokat is, meg halott motorosokat …read more
Source:: 24.hu
(Visited 1 times, 1 visits today)
Dancing with the Stars első élő show szeptember 25-én!